Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter: A veszélyhelyzet befolyásolhatja a jövő évi választásokat

2021. november 25., csütörtök 20:28

Az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter szerint járványügyi szempontból indokolt lehet a veszélyhelyzet, de visszaélésekre ad lehetőséget, például a kormány bármikor korlátozhatja a gyülekezési jogot és megtilthatja a nagygyűléseket és tüntetéseket.

Az önkormányzatok és a kormány működését olyan szinten alakítja át, amely nagyon komoly visszaélésekre is lehetőséget ad, sőt, adott is. Nyilvánvalóan felmerül a lehetősége annak, hogy akár a választások lebonyolítását is érdemben tudja befolyásolni ezzel az intézkedéssel a kormány

– mondta Márki Zay-Péter az RTL Klub híradójának.

A Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat szerint azonban a veszélyhelyzet meghosszabbítása nem hat ki a jövő évi választásokra, de a negyedik hullám kiszámíthatatlansága miatt elengedhetetlen.

Veszélyhelyzet idején a kormánynak számos plusz jogosítványa van, többek között az is, hogy a közérdekű adatok kiadására akár három hónap is rendelkezésre áll.

Az egyik leginkább közérdeklésre számot tartó, és nem a vírushelyzettel összefüggő adatkérés az a Szijjártó Péternek és Orbán Viktornak a luxusrepülőzéseivel kapcsolatos

– mondta Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő, aki szerint nyilvánvaló, hogy a honvédségnek semmi oka nincs arra, hogy ezeket az adatokat visszatartsa.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerint ez a gyakorlat már önmagában is befolyásolhatja a választásokat.

Egy választás nem csak akkor szabad és tisztességes, hogyha az azon való részvétel mindenki számára nyitott, aki erre jogosult, hanem az is szükséges hozzá, hogy megfelelő információkhoz juthassanak a polgárok

– mondta Döbrentey Dániel, a TASZ választási jogi program koordinátora.

Ha a parlament megszavazza, akkor a veszélyhelyzet 2022. június 1-jén járhat le.

Rovatok