Index Vakbarát Hírportál

Figyelmeztetést kapott a védőnő, aki segített kifesteni a gyermekorvosi rendelőt

2021. november 25., csütörtök 22:02

Négy hónappal ezelőtt az Összefogás Kőszegért Egyesület a Facebookon közölte, hogy egy lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi rendelő szobáit.

A kőszegi önkormányzat ezt követően Básthy Béla polgármester aláírásával ellátott közleményében azt írta, hogy

az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében, ahol az ingatlanért felelős vezetők jóváhagyása és a velük való egyeztetés nélkül végeztek dekorációs munkálatokat. A Facebook-bejegyzés alapján feltételezhető, hogy az akció résztvevői vagy szervezői a jogszerű tevékenységhez szükséges egyeztetéseket tudatosan, szándékosan kerülték el.

Hozzátették:

Alaposan mérlegeltük, hogy rendőrségi feljelentést tegyünk az épületben való jogtalan tartózkodás és a jogosulatlan tevékenység körülményeinek feltárására, szükség esetén szankcionálása érdekében. Ettől egyelőre eltekintünk.

Az önkormányzat végül intézményen belüli vizsgálatot rendelt el – írja a Blikk. Ennek eredményéről a polgármester azt mondta:

A Kőszegi Szociális Gondozási Központ belső vizsgálata során megerősítésre került az, hogy a védőnői szolgálat egyik dolgozója működött közre a festés előkészületeiben, illetve ő adta át a helyiséget is. A munkálatokról előzetes egyeztetés sem az intézményvezetővel, sem a fenntartóval nem történt. Az érintett védőnő vállalta a felelősséget, elismerte, hogy átgondolatlan cselekedet volt ez a részéről, de szándékosan nem szeretett volna megtéveszteni senkit sem. Mindezek alapján az intézmény vezetője figyelmeztetésben részesítette a munkavállalót.

Rovatok