Index Vakbarát Hírportál

Indul az adventi villamos Miskolcon

2021. november 28., vasárnap 09:21

Idén tizedik alkalommal indul útjára az ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamos Miskolcon. A kívülről már jól ismert mézeskalács házikó a jubileum alkalmából belül arany díszítést kapott – írja a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. Az utasokat a Szépség és a Szörnyeteg című ismert mese szereplői fogadják.

A villamos első útjára a Tiszai pályaudvarról indul vasárnap délután négy óra 20 perckor. Az adventi villamoson egészen január 6-ig lehet majd utazni. A tájékoztatás szerint a villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik, illetve orrot és szájat eltakaró maszkot visel. A maszk használata alól kivételt képeznek a hatodik életévüket be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmussal élő személyek.

Egymás védelme és a fertőzésveszély minimalizálása érdekében mindenkit arra kérnek, hogy ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is. Hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, azt is javasolják, hogy ne a teljes szakaszon utazzanak a villamossal.

Rovatok