Index Vakbarát Hírportál

Mégis lesz lejárati dátum az oltási igazolványokon?

2021. november 29., hétfő 12:58

A kormány vizsgálja, hogy a védettségi igazolványok lejárjanak-e a második oltást követő hat-hét hónappal, de döntés egyelőre nem született erről – mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke az Országgyűlés Gazdasági bizottsága előtt. A kabinetfőnök bejelentette azt is, hogy több oltási akcióhetet is szerveznek a közeljövőben.

Magyarország elsőként tudott újraindulni az oltásoknak köszönhetően, most az a legfontosabb, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást, a koronavírus-járvány ötödik hullámát ugyanis csak akkor lehet megelőzni vagy ellaposítani

– mondta Rogán Antal. Hozzátette, hogy ennek érdekében a kormány decemberben és várhatóan januárban is újabb oltási akcióheteket, illetve névre szóló kampányokat szervez az egészségügyi hatóságokkal együttműködve, ahogy eddig is tette.

A megerősítő oltás beadása azért is nagyon fontos, mert Magyarországon az oltások többségét június végéig adták be, a vakcina védőereje pedig négy-hat hónap után jelentősen csökken

– idézte a miniszterelnök kabinetfőnökét az MTI.

A jelenlegi szabályozás szerint az jogosult védettségi igazolványra, aki

Ez alapján kétféle igazolványt lehet kapni: aki igazoltan átesett a fertőzésen, annak fél évig érvényes, aki utólag igazolja ezt ellenanyag-vizsgálattal, annak csupán négy hónapig. Akiket beoltottak, azok részére lejárati határidő nélküli kártyát postáznak a védőoltás beadását követő nyolc napon belül. Rogán Antal bejelentése szerint ez utóbbi változhat majd, így azon is feltüntethetnek egy lejárati dátumot.

(Borítókép: Rogán Antal 2020. november 24-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok