Index Vakbarát Hírportál

Dézsi Csaba elmondta, milyen volt Szijjártó Péternél lakni

2021. november 30., kedd 06:10

Interjút adott a Partizánnak Dézsi Csaba András győri polgármester, amelyben többek közt elmondta, hogy miként segítette Szijjártó Péter politikusi karrierje elején és hogy mit tanult Merkely Bélától.

A polgármester felidézte, hogy Szájer József felkérésére vállalta azt, hogy indul az 1994-es országgyűlési választáson. A szavazáson végül csak harmadik lett, de nem sokkal később az őszi önkormányzati választáson bekerült a képviselőtestületbe.

Dézsi azt mondta, hogy ekkor indította el Szijjártó Péter karrierjét. Ez úgy történt, hogy Szijjártó – aki akkor az ő utcabeli szomszédja volt –, nevét felírta a pártlistára, és így szerzett képviselői mandátumot az akkor még fiatal egyetemista Győrben. Dézsi azt is hozzátette, hogy ma nem nevezné ugyan Győr lobbistájának a külügyminisztert, de ha kormánytámogatásra van szükségük, akkor rendszerint kikéri a tanácsát. 

Dézsi Csaba azt is elmondta, hogy 2002 után – amikor nem sikerült polgármesterré választatnia magát –  Budapestre járt rendszeresen azért, hogy Merkely Bélától tanuljon többet a szívkatéter használatáról.  Ez idő alatt Szijjártó viszonozta a korábbi szívességet, ugyanis az ő lakásában szállt meg hetente egy estére.

Nem albérlet, inkább ágybérlet volt

– mondta erről Dézsi, hozzátéve: előfordult, hogy a lakásban kikapcsolták még az áramot is, mert nem volt befizetve a számla, ilyenkor gyertyával kellett világítani.

Merkely Béláról egyébként Dézsi azt mondta: nagyon kiemelkedő ember, de mostanság sokan a kormány üzenetivel azonosítják őt. Ez egyértelműen  „ront a nimbuszán”, de szerinte azért vállalja be ezt Merkely, mert tudja, hogy az oltás emberéleteket menthet.

Ezen felül Dézsi azt is elismerte, hogy nem a legjobbak a plakátok, szerinte kommunikációs hibát vétettek azok, akik ezt megszerkesztették. Merkelyt pedig felhaználta a politika, hiszen az „minden eszközt használ, amit lehet”.

A teljes adás itt meghallgatható:

(via 24.hu)

Rovatok