Index Vakbarát Hírportál

Megjelent a határozat, jön a gyermekvédelmi népszavazás

2021. december 1., szerda 08:26 | aznap frissítve

Az Országgyűlés megvizsgálta a gyermekvédelmi népszavazás mind a négy, a Kúria által jóváhagyott kérdését, és arra jutottak, hogy ezekről népszavazást rendelnek el – ez áll abban a határozatban, amely kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben.

Ahogy azt a határozat is rögzíti, az eddig jóváhagyott kérdések a következők: 

A parlamentben kedden szavaztak a négy kérdésről. Ezek mellett van egy ötödik is, amelyet a Kúria nem hagyott jóvá. Erről még az Alkotmánybíróságnak kell majd döntenie, mivel a kormány megtámadta a döntést. 

A határozatban azt is leírták, hogy az országos népszavazás lebonyolításának költségvetése a törvényi keretek szerint 12 milliárd 687 millió forint.

Abban az esetben, ha a népszavazást az országgyűlési képviselők általános választásának napján, közös eljárásban kell megtartani, akkor az országgyűlési képviselők általános választása lebonyolításának a költsége − az együttes lebonyolítás többletköltsége miatt – további 5 566 500 000 (vagyis 5,5 milliárd) forinttal növekszik

– olvasható a határozatban. Mindez azért is fontos, mert az Országgyűlés november elején döntött úgy, hogy akár a parlamenti választások napján is meg lehet tartani a népszavazást.

(Borítókép:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok