Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós a harmadik oltásról: Magyarország élen az Unióban

2021. december 1., szerda 15:46

Kásler Miklós egy Magyarország járványügyi és oltási adatait elemező kutatás eredményeiről nyilatkozott. Az emberi erőforrások minisztere szerint ekkora minta korábban csak Izraelben és Chilében a járványügyi-szakemberek rendelkezésére.

A kutatásból kiderül, hogy

a Magyarországon jelenleg elérhető öt oltóanyag megfelelő védelmet nyújt a koronavírus ellen – így a megfertőződéssel és a halálozással szemben is –, minden korosztályban.

A felméréssel csupán egyetlen probléma van, mégpedig az, hogy a január 22. és június 12. közötti időszak adatait vizsgálták, márpedig éppen ezt követően ütötte fel a fejét a delta-variáns, amely jóval fertőzőbb az eredetinél, sőt azóta már az omikron-változat is elkezdett terjedni, amelyről a minap Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója közölte, hogy a jelenleg használatban lévő oltóanyagok nem nyújtanak ellene megfelelő védelmet.

Kásler Miklós az oltási akcióhétről is beszélt, amelyet eredetileg november 22–28. között szerveztek, ám a kormány végül egy héttel meghosszabbította az átoltottság növelése érdekében.

A miniszter szerint az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a magyarok felelősen gondolkodnak, elvégre az elmúlt másfél hét alatt eddig összesen 886 ezren fettek fel oltást, közülük 108 ezer ember kapta meg az első adag vakcináját, 725 ezren pedig a megerősítő harmadik oltást kapták meg.

Kásler Miklós elmondta, hogy

népesség arányosan Magyarországon kérték a legtöbben harmadik oltást az Európai Unióban,

egyúttal kiemelte, hogy az oltott emberek is megfertőződhetnek, de a harmadik adag vakcinával elkerülhető, hogy fatális következménye legyen a betegségnek.

(karcfm.hu)

Rovatok