Index Vakbarát Hírportál

Booster kell a védettségi igazolványnak, tárt karokkal várják Márki-Zayt

2021. december 2., csütörtök 22:01

Hamarosan csak a harmadik oltással lesz érvényes a védettségi igazolvány, és előbb kezdődhet az 5-11 évesek oltása. A Kormányinfón szó volt még a meghosszabbított akcióhétről is, és persze az ellenzékről, amelynek miniszterelnök-jelöltje Varsóban találkozott az Európai Néppárt elnökével. Ezek voltak a legfontosabb hírek csütörtökön az Indexen.

Meghosszabbított oltási akcióhét, harmadik oltáshoz kötött védettségi igazolvány, gyerekek oltása – többek között ezekről is szó volt a Kormányinfón. Gulyás Gergely szerint napokon belül eldőlhet, mikortól lesz csak harmadik oltással érvényes a védettségi igazolvány. Összefoglalónkat itt, percről-percre tudósításunk pedig itt olvashatja.

Márki-Zay Péter varsóban tartott sajtótájékoztatót Donald Tuskkal, az Európai Néppárt elnökével, és elmondta, hogy formálódó politikai alakulatával csatlakozna a konzervatív pártcsaládhoz. A volt lengyel kormányfő tárt karokkal várja az alakulóban lévő pártot. Részletek itt!

Kívülről már jól látható, milyen lett a Városliget kapujának szánt új Néprajzi Múzeum, mi pedig bejártuk az épületet. A föld feletti rész izgalmas, meghökkentő, barátságos és vonzó. A beltérről egyelőre az derült ki, hogy nagy és szürke. Olvassa el beszámolónkat, nézze meg galériánkat!

Jóból is megárt a sok, pláne, ha csekkekről van szó. Dunaújvárosban forrnak az indulatok, miután két cég is azt állítja magáról, hogy ő a szolgáltató, és mindketten küldik a sárga csekket. A rendőrség, a NAV és a bíróság előtt az ügy, de úgy tűnik, egyelőre az igazságszolgáltatás sem képes rendet tenni. Bővebben itt!

Csak 2022-ben rendeződhet a magyar feldolgozóiparban a chiphiány, amely a karácsonyi ajándékvásárlásnak is betesz. Már az idei harmadik negyedéves magyar GDP-növekedésen is éreztették hatásukat az ellátási zavarok, hogy mi vár ránk jövőre, azt megtudhatja cikkünkből. 

NAPI.HU: Az állami szolgáltatások közül az egészségüggyel a legelégedetlenebbek a magyarok, viszont az emberek jelentős többségének nincs gondja a postával, a közművekkel és az állami informatikai szolgáltatásokkal – derült ki a Napi.hu és a Pulzus Kutató reprezentatív felméréséből.

FEMINA: Csing-dinasztiába tartozó Ce-hszi a történelem egyik legnagyobb női uralkodója, aki férje halála után kis híján ötven évig irányította Kínát. Sokak szerint könyörtelen és velejéig korrupt uralkodó volt, mások szerint remek stratéga, aki az élete végén modernizálta az országot. A Femina cikkéből megismerheti a történelem egyik legkülönösebb uralkodónőjét.

DÍVÁNY: Van, aki a fokhagymától, van, aki az anyósától, más pedig attól retteg, ha le kell ülnie valahol. A legtöbb fóbia tömegeket érint, vannak azonban olyan irracionális félelmek, amelyekről nem is gondolnánk, hogy léteznek. A Dívány ezeket gyűjtötte össze.

Rovatok