Index Vakbarát Hírportál

Karácsony: Amerre Gansperger megy, ott lehallgatják az embereket

2021. december 2., csütörtök 18:28

Fideszes pénzemberek meg akarták szerezni maguknak vagy más Fidesz-oligarcháknak a Városházát, de mi nem adjuk – így foglalta össze Karácsony Gergely, mit gondol arról az ügyről, amely hetek óta szolgáltat témát a sajtónak. 

A mai napon összeült az eseti vizsgálóbizottság, amelynek felállításáról a múlt héten döntött a Fővárosi Közgyűlés. Azon túl, hogy Budapest vezetése több gigabájtnyi dokumentumot adott át a testületnek, rendőrségi feljelentések is születtek. Ezekről Karácsony Gergely úgy fogalmazott:

Remélem, a rendőrség is teszi a dolgát, és utánajár mindazoknak, akik bűncselekményeket követtek el csak azért, hogy a budapesti ellenzék egyes vezetőit megpróbálják lejáratni a lakájmédiában. Ezek a manipulátorok előbb-utóbb felelni fognak, jobb, ha készülnek rá. Ha nem szólt nekik előre erről Rogán Antal, hát most mondom én…

Az ügyben exponált szereplők közül ezúttal Gansperger Gyula nevét hozta szóba, jelezve, hogy a vizsgálóbizottságnak, illetve a rendőrségnek legelőször őt kell meghallgatnia. 

Én ezt az embert nem ismerem, soha nem is láttam, de bevallom, nem is vágyom rá különösebben. Ganspergerrel a 2019-ben megválasztott fővárosi vezetés egyetlen tagja sem tárgyalt soha, semmiről. És már nem is fog, mert ő a Városházára eztán be se teheti a lábát.

A főpolgármester őt nevezte meg a szivárogtatott, manipulált hangfelvételek kulcsfigurájának, összekötve tevékenységét az általa feltételezett orosz módszer szerinti titkosszolgálati akcióval.

Úgy látszik, amerre ez az ember megy, ott lehallgatják a beszélgetéseit. Nem lehet könnyű élete.

Sajtóhírek alapján felidézte, hogy Gansperger Gyula Simicska Lajos mellett a Fidesz egyik legfontosabb gazdasági háttérembere volt. A Fidesz székházbotrányával is összefüggésbe hozta, azt állítva, hogy az akkori közreműködésével 1993-ban eladott székház ma már Mészáros Lőrinc bankjáé. Szolgálataiért a Fidesz cserébe Ganspergert előbb az ÁPV Rt. felügyelőbizottságába delegálta, aztán az első Orbán-kormánynak már ő lett a főprivatizőre – tette hozzá.

Gansperger ugyan dolgozott a Bajnai Gordon vezette Wallisnál, de Karácsony szerint ez csak annyiban jelent baloldali kötődést, mint az ugyanezen cégnél ugyanezen idő alatt dolgozó Fürjes Balázs esetében.

Azóta is mindenféle NER-es cégekben tűnt fel, egyebek mellett egy olyanban is, amely Tiborcz István cégének, az Eliosnak a botrányába is belekeveredett – tette hozzá.

Karácsony Gergely szerint a Városháza-ügy kulcsfiguráját szoros és bizalmi szálak fűzik az Orbán családhoz. Ezt azokra a hírekre alapozza, amelyek szerint az elmúlt időkig Gansperger családi cége könyvelte az Orbán család adóbevallásait.

Rovatok