Index Vakbarát Hírportál

Dömötör Csaba pert nyert Czeglédy Csaba ellen

2021. december 3., péntek 18:05 | aznap frissítve

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közösségi oldalán számolt be arról, hogy megnyerte azt a pert, amelyet az ellenzék szombathelyi jelöltje indított ellene. Czeglédy Csaba nem hagyta szó nélkül Dömötör Csaba bejelentését, Facebookon válaszolt az államtitkárnak.

Dömötör Csaba közösségi oldalán azt írta, a pert Czeglédy Csaba indította ellene, mert sérelmezte, hogy egy tévéműsorban arról beszélt, diákok és nyugdíjasok megkárosításával gyanúsítják.

A Kúria ítéletében megerősítette, hogy amit mondtam, megfelel a valóságnak. Kiemelte azt is, hogy tudomása van arról, hogy Czeglédy Csaba cége, a Human Operator Zrt. felszámolás alá került, ezért a bérek ezen okból sem lettek kifizetve, azaz Czeglédy Csaba kárt okozott a diákoknak és a nyugdíjasoknak. Fontos körülmény, hogy a kormány és az Országgyűlés döntése nyomán már kártalanításra is sor került

– közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba szerint az sem mellékes, hogy 2017-ben Czeglédy Csabát költségvetési csalás elkövetésével meggyanúsították, ezért kényszerintézkedésként börtönbe is került, büntetőeljárása jelenleg is folyamatban van a Kecskeméti Törvényszéken.

S hogy mi a baloldal viszonya ehhez az adóbűnözőhöz, akit korábban egy másik ügyben egyszer már elítéltek? Mit gondolnak róla ők, akik magukat a „Tiszták koalíciójának” nevezik? Hát őt indítják egyéni képviselőjelöltként Szombathelyen. Adóbűnözőkkel a tiszta közéletért, Gyurcsány Ferenc árnyékában és választási listáján… Mit is mondhatnánk erre? Magyarország ennél jobb baloldalt érdemel

– fejtette ki az államtitkár.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megjelent a hozzászólók között Dömötör Csaba közösségi oldalán, és azt írta:

Akiről a bíróság egyszer kimondta, hogy bűnöző, az bizony az. Még ha ő Gyurcsány Ferenc bizalmasa is!

Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője szintén reagált, röviden úgy fogalmazott:

Így kell! Nem szabad hagyni magunkat!

Ám Czeglédy Csaba sem hagyta magát, ő is megjelent Dömötör Csaba oldalán, és az államtitkárnak üzenve azt írta, „aljas hazugság”, hogy diákok és nyugdíjasok megkárosításával gyanúsítják. „Persze téged pont azért tartanak, hogy hazudozzál” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Czeglédy Csaba szerint soha nem merült fel és soha semmilyen eljárás nem indult ellene amiatt, hogy munkavállalókat szándékosan vagy akár gondatlanul megkárosította volna.

Nem véletlenül adott nekem igazat még első fokon az ügyet legalaposabban körbejáró Fővárosi Törvényszék. A Kúria pedig hasonló ügyekben volt, hogy nekem adott igazat, volt, hogy nektek. A cégem számláit pont az általatok kézivezérelt NAV zárolta, ezért fordulhatott elő, hogy közel négyszáz fő nem lett időben kifizetve, de még a zárolás előtt kifizettünk négyezer fő munkavállalót. Egyet megígérhetek: ellenetek nem lesznek koncepciós eljárások. Jogállami keretek között lesztek áprilist követően felelősségre vonva

– fogalmazott Czeglédy Csaba. A Hír TV egyik helyreigazítását is megosztotta az ügyével kapcsolatban.

(Borítókép: Dömötör Csaba és Czeglédy Csaba. Fotó: Koszticsák Szilárd / Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok