Index Vakbarát Hírportál

Vécépapír vezette nyomra a rendőröket

2021. december 4., szombat 11:48

Babszem Jankót az elhullajtott babszemek, míg egy csepeli tolvajt az elhullajtott vécépapír-darabok miatt kapták el. A gyanú szerint a férfi XXI. kerületi óvodából egymillió forint értékben lopott el háztartási eszközöket és festéket. 

A rendőrségi portálon olvasható, hogy egy 24 éves férfi november 20-án éjszaka betört egy csepeli óvoda raktárába, ahol körülbelül egymillió forint értékű háztartási eszközöket (mosószert, papírzsebkendőt, vécépapírt, törlőkendőt, fertőtlenítő kendőt) és festéket vitt el. A tárolóból ellopott értékeket bevásárlókocsival tolta haza, de mivel nem végzett a pakolással, másnap este is visszament.

A betörésről a hatóság november 22-én reggel értesült, a helyszínre kiérkező rendőrök szétszóródott törmeléket találtak, majd a nyomokat követve eljutottak egy közeli lakáshoz, ahol a feltételezett elkövető mellett, az ágyneműtartóban és a padláson az óvodából ellopott árut is megtalálták.

P. Márk budapesti lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy „láttam, hogy sok a cucc, ezért elmentem a kuka tárolókhoz, mert ott láttam egy bevásárló kocsit, majd azzal visszamentem az óvodához”. Azt is elmondta, hogy a betörés után lefeküdt aludni, „de pár óra múlva már jöttek is a rendőrök”.   

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását. 

(via Police.hu)

Rovatok