Index Vakbarát Hírportál

Lesújtó a magyarok véleménye a hazai közlekedéskultúráról

2021. december 10., péntek 12:05

Mindössze a magyarok két százaléka szerint van a rend a hazai utakon, a többség szerint elkeserítő a közlekedéskultúránk – derül ki az OTP Mobil megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból.

Korábban az Index számolt be arról, hogy mi a magyarázata annak, hogy emberek, akik alapvetően békés természetűek, vezetés közben megvadulnak, beszólnak, dudálnak, káromkodnak, agresszívé válnak.

A legújabb kutatás arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogosítvánnyal rendelkezők 61 százaléka az egyik legnagyobb problémának a forgalomban tanúsított agresszív vezetői magatartást tartja, emellett mindössze 2 százalékuk szerint nincs probléma a közlekedési kultúrával kapcsolatban. 

A megkérdezettek többsége a legégetőbb problémák közé a szabálytalan előzést, valamint a forgalomban tanúsított agresszív vezetői magatartást sorolta, mindkettőt 61 százalék választotta. Szintén magas arányban számoltak be olyan jelenségekről is, mint a vezetés közbeni mobiltelefonhasználat, az irányjelző használatának hiánya, a gyorshajtás, a figyelmetlenség, vagy a szabálytalan parkolás. 

A kulturált vezetés fogalma alatt mindenki mást érthet, a kutatás ezért azt is vizsgálta, a kitöltők szerint mely autózás közben tanúsított magatartások, szabálytalanságok azok, amelyek már nem férnek bele ebbe a kategóriába. Sokak szerint a büntetőfékezés (61 százalék), a gyalogosokkal szembeni szabálytalanságok (59 százalék), illetve a szabálytalan előzés (58 százalék) ilyen tetteknek minősülnek. 

(Borítókép: Forgalom a Hungária körúton 2021. november 8-án. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok