Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vasárnaptól általános tesztelési kötelezettséget vezetnek be a Görögországba utazók számára, függetlenül a koronavírus elleni oltottsági státuszuktól – közölte szerdán a görög egészségügyi tárca.

    Az eddigi szabályozás szerint csak az Egyesült Királyságból és Dániából érkezőknek kellett kötelezően PCR-tesztet elvégezniük, hogy meg lehessen fékezni a koronavírus új, omikron nevű mutánsának terjedését. A jövőben azonban minden érkezőre kiterjesztik ezt az intézkedést – hangsúlyozta a tárca.

    Az új korlátozás vasárnap reggel hat órától lép hatályba. A mintegy 11 milliós országban eddig tíz esetben mutatták ki az omikron vírusváltozat jelenlétét.

    A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök esti adatai szerint Görögországban az elmúlt 28 napban 165 471 fertőzöttet regisztráltak, 2552-en meghaltak. A járvány tavalyi kezdete óta már 1 017 445 fertőzöttről és 19 553 halálos áldozatról tudni.

    (via MTI)

  • Az olasz kormányfő szerint nem szorul magyarázatra az Olaszországba belépő európai uniós állampolgárok számára oltástól függetlenül előírt tesztelési kötelezettség annak ellenére, hogy az Európai Bizottság fenntartásait fejezte ki az egyoldalú döntés miatt szerdán.

    Mario Draghi a római parlamentben az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója előtti felszólalásában reagált az Európai Bizottság véleménynyilvánítására. A miniszterelnök úgy vélte, „nem kell sokat gondolkodni” az olasz egészségügyi tárca kedden bejelentett intézkedésén, miszerint december 16-tól január 31-ig, oltottságtól függetlenül az összes EU-tagállamból érkezőknek kötelezővé válik a negatív teszteredmény felmutatása az Olaszországba lépéshez. Mario Draghi hozzátette, hogy ugyanazt a járványintézkedést vezették be, melyet az Egyesült Királyság is elrendelt a külföldről érkezők számára.

    A kormányfő Vera Jourová, az Európai Bizottság egyik alelnökének kijelentéseire reagált, aki Róma döntését „egyoldalúnak” nevezte, hangoztatva, hogy semmi nem indokolta a szigorítást. Andrea Costa egészségügyi államtitkár megjegyezte, minden tagállamnak joga van olyan intézkedéseket bevezetni, melyek a lakosság egészségének maximális védelmét szolgálják. Az egyik olaszországi idegenforgalmi szövetség elnöke, Franco Gattinoni „újabb pofonnak” nevezte a kormány bejelentette szigorítást, mivel az ismét és éppen a karácsonyi időszakban „elriasztotta” az utóbbi hónapokban visszatérő turistákat.

    Az egészségügyi tárca szerdai adatai szerint az utóbbi huszonnégy órában végzett több mint 634 ezer teszten több mint 23 ezer új beteget szűrtek ki, és 129 beteg halt meg, ami április elseje óta a legmagasabb számnak számít. Róma főpolgármesteri hivatala bejelentette, hogy nem tartják meg az év utolsó napjára tervezett, szilveszteri szabadtéri könnyűzenei koncertet, és a kisebb és nagyobb városok egymás után tiltják be az utcai ünneplést.

    (via MTI)

  • Összesen 15, többségében középkorú embert gyanúsítanak az Egyesült Államokban azzal, hogy 35 millió dollárt próbáltak elcsalni azokból a forrásokból, amelyek a kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a kisvállalkozások megsegítésére szánt. 

    A hatóságok szerint a gyanúsítottak több mint 80 esetben igényeltek forrásokat hamis cégadatokra hivatkozva. Ezzel összesen több mint 35 millió dollárhoz próbáltak hozzájutni, amelyből 18 milliót meg is kaptak. 

    Ha elítélik őket, a gyanúsítottak akár 20 évnyi börtönbüntetést is kaphatnak. Az ügyben egyelőre még több amerikai szerv is nyomozást folytat. 

    (via justice.gov)

  • Alig pár órával a kezdő sípszó előtt tudatta hivatalos oldalán a Burnley, hogy az angol labdarúgó-bajnokság bizottsága koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztja a Burnley–Watford-mérkőzést. 

    A két csapat összecsapása közép-európai idő szerint 20 óra 30 perckor kezdődött volna, azonban a hazaiak pár órával a kezdés előtt jelentették be, hogy nem rendezik meg, mert a Watfordnál többen is megfertőződtek, köztük több kezdőjátékos is.

    Rövid időn belül ez már a harmadik, koronavírus miatt elhalasztott mérkőzés a Premier League-ben. Múlt vasárnap a Brighton–Tottenham, most kedden a Brentford–Manchester United-összecsapás maradt el. 

    (via NSO)

  • A brit Egészségügyi Szolgálat (NHS) listázta azokat a tüneteket, amelyeket specifikusan a koronavírus omikron variánsánál tapasztaltak: 

    • száraz, váladékozástól mentes torokfájás;
    • Száraz köhögés;
    • Extrém kimerültség;
    • Enyhe izomfájdalmak;
    • Izzadás éjszakánként. 

    Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke az elsők között számolt be még novemberben a szokatlan tünetekről, amelyek jelentősen eltértek azoktól, amelyeket a delta-variánsnál láttak korábban. A legfeltűnőbb talán az, hogy az ízlelést, szaglást az omikron-variáns az eddigi jelek szerint nem befolyásolja. 

    Az NHS ettől függetlenül azt kérte, hogy akik a hagyományos tüneteket (láz, köhögés, íz- és szagvesztés) tapasztalják, azok is teszteltessék magukat. 

    (via Mirror)

  • Nagy-Britanniában magasabb a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő adagjával beoltottak aránya, mint az Európai Unióban vagy az Egyesült Államokban, de az omikron-variáns terjedése miatt még tovább kell gyorsítani az oltási kampányt – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Boris Johnson brit miniszterelnök.

    Johnson felhívásának közvetlen előzményeként a brit egészségügyi minisztérium szerda este bejelentette, hogy az utóbbi 24 órában 78 610 új koronavírus-fertőződéses esetet azonosítottak laboratóriumi vizsgálatokkal országszerte; ez az eddigi napi rekord – írja az MTI.

    Chris Whitty angliai tiszti főorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója a Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britanniában gyakorlatilag két koronavírus-járvány van: az egyiket az eddigi domináns vírusváltozat, a delta okozza, a másikat viszont a deltánál is gyorsabban terjedő omikron.

    Whitty professzor szerint arra kell felkészülni, hogy a következő néhány hétben „még jó pár rekordot megdönt” a fertőződések napi száma.

  • A német rendőrség szerdán közölte, hogy oltásellenes aktivisták Michael Kretschmer szász miniszterelnök meggyilkolását tervezték. A rendőrség szerint egy telegramos csoportban egyeztettek az oltásellenesek arról, hogy meggyilkolnák a miniszterelnököt. A beszélgetésben már az is felmerült, hogy lőfegyvereik, valamint számszeríjaik is vannak ehhez.

    A rendőrök öt gyanúsítottnál tartottak házkutatást szerdán. Az akciók megerősítették a gyanút, hogy az érintettek tényleg gyilkosságot terveztek a miniszterelnök ellen.

    Minderre abban a német tagállamban került volna sor, ahol jelenleg a legmagasabb a fertőzöttek és legalacsonyabb a beoltottak száma. November elején emiatt  szinte mindenhonnan kitiltották az oltatlanokat Szászországban

    Azonban nemcsak Szászországban, hanem Németország-szerte egyre nagyobb a feszültség a koronavírus-járvány miatt. Az oltásellenesek az utóbbi időben már rendőröket és újságírókat is megtámadtak, és egyre nagyobb számban tiltakoznak a korlátozások ellen.

    (via Reuters)

  • Romániában először mutatták ki a koronavírus omikron-variánsát szerdán olyan páciensnél, akinél nem lehetett beazonosítani a fertőzés külföldi eredetét, ugyanis sem ő, sem a vele közvetlen kapcsolatba került személyek nem jártak az utóbbi időben más országban.

    A bukaresti egészségügyi minisztérium közleménye szerint szerdán három bukaresti nőnél mutatták ki a kórokozót, ezzel tizenegyre emelkedett a bizonyítottan omikronnal fertőzött páciensek száma Romániában. A három bukaresti nő egyike nemrég tért vissza Nagy-Britanniából, egy másik pedig közvetlen kapcsolatban áll egy Nagy-Britanniából érkezett személlyel. A tizenegyedik romániai fertőzött, egy 31 éves bukaresti nő esetében azonban a fertőzés külföldi eredetét már nem lehetett kimutatni, így a járványügyi szakemberek szerint beigazolódott, hogy az omikron-változat már közösségi szinten terjed Romániában.

    A kórokozót először december 4-én mutatták ki Romániában. Az első nyolc igazolt omikron-fertőzés annak a különgépnek az utasai (illetve az ő kontaktjaik) közül került ki, amellyel a bukaresti kormány november 30-án hozta vissza Johannesburgból a dél-afrikai térségben rekedt állampolgárait.

    Az eddigi tizenegy, igazoltan omikronnal fertőzött román állampolgár közül tíz be van oltva, egyikük sem betegedett meg súlyosan, többségük tünetmentes, és otthoni karanténban várja a fertőzési időszak leteltét.

    Romániában többnyire csak az omikronnal fertőzöttekkel kapcsolatba került vagy a kórházakban kezelt koronavírus-fertőzöttek esetében végzik el a vírusvariáns beazonosítására alkalmas, időigényes és költséges szekvenciális elemzést. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter már a dél-afrikai vírusvariáns romániai igazolása előtt úgy vélekedett, hogy az omikron valószínűleg már jelen van az országban, és a járvány következő hullámában meghatározóvá válhat.

    Románia egyébként továbbra is a járványgörbe negyedik hullámának leszálló ágában van, az országot még nem érte el a Közép- és Nyugat-Európában immár fertőzések tömegét produkáló ötödik hullám. Bár most már lassul az esetszámok csökkenése, az utolsó hét napban is 33 százalékkal kevesebb új fertőzést diagnosztizáltak, mint az azt megelőző héten.

    A stratégiai kommunikációs törzs szerdai jelentése szerint az utóbbi 24 órában 829 új fertőzést azonosítottak, ez csaknem 25 százalékkal kevesebb az utóbbi két hét átlagánál. Az utolsó napon 71 koronavírusos fertőzött vesztette életét, ami 12 százalékkal marad el a kéthetes mozgóátlagtól.

    A negyedik hullám október közepén regisztrált romániai tetőzéséhez viszonyítva a mostani átlagos esetszámok 13-szor, a haláleseteké és a kórházban ápoltaké pedig ötször kisebbek, az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma pedig alig harmadára (639-re) csökkent.

  • Antony Blinken amerikai külügyminiszter kénytelen volt lerövidíteni első hivatalos délkelet-ázsiai körútját, mert a delegáció egyik sajtós tagjának pozitív lett a koronavírus-tesztje Kuala Lumpurban szerdán.

    Az amerikai diplomácia vezetője eredetileg három országot keresett volna fel: Indonéziát, Malajziát és Thaiföldet, de az incidens miatt lemondta utolsó, bangkoki programját, és a thaiföldi fővárosból Guam szigetén és Hawaiion keresztül hazaindult az Egyesült Államokba.

    Az utazás váratlan megszakítását az indokolta, hogy attól tartottak, hogy a delegáció több tagjának is pozitív lehet a Covid-tesztje, emiatt karanténba kell vonulniuk Thaiföldön a karácsonyi ünnepek alatt. A koronavírussal megfertőződött újságíró a malajziai fővárosban marad a kötelező tíznapos karantén idejére.

    A külügyminiszteri látogatás megszakítása gyengíti azt az amerikai erőfeszítést, amellyel Washington igyekszik szorosabb kapcsolatot kialakítani a térség országaival, ahol Kína egyre erősebb gazdasági és kereskedelmi befolyásra tesz szert nagyméretű infrastrukturális befektetésein keresztül. 

    (via MTI)

  • Összesen 11 500 koronavírus-fertőzöttet tudnak meggyógyítani azokkal a tablettákkal, melyek megérkeztek a Magyarországgal szomszédos országba.

    Az Index korábban hírül adta, hogy nagy adag gyógyszerszállítmány érkezik Szerbiába, ahol az alacsony oltakozás erős járványhullámot generált és meg kellet nyitni mind a három Covid-kórházat.

    Most végre megérkezett a délszláv országba az amerikai Merck cég által készített orvosság, a gyógyszer érkezéséről Instagram-profilján adott hírt a szerb elnök, Aleksandar Vucic.

    Európában Szerbián kívül csak Dánia, Litvánia és Szlovénia kért még a gyógyszerből

    – mondta az ország vezetője, aki szerint az emberek egészsége és élete a legfontosabb. Elárulta, hogy a kormány még rendel újabb adagot a gyógyszerből. 

    (via Pannon RTV)

  • Mark Rutte holland kormányfő újabb korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány ellen, s egyben azt is kérte, hogy idén a nagyszülők ne ölelgessék az unokákat a karácsonyfa mellett.

    Tisztában vagyok vele, hogy ez keserű üzenet. De teljes mértékben szükség van erre ahhoz, hogy minimalizáljuk a kontaktot a gyermekek és az idősek között

    – mondta Rutte.

    A kormányfő azt is bejelentette, hogy az iskolák a járvány miatt a vártnál egy héttel korábban zárnak be karácsony előtt, illetve hogy meghosszabbítják azt a rendelkezést is, amelynek révén este 5 órától kezdve a legtöbb boltnak, vendéglátóhelynek és kulturális intézménynek másnap hajnalig be kell zárnia. 

    A szigorú intézkedéseket az indokolja, hogy az utóbbi hét napban átlagosan 16 640 új esetet regisztráltak naponta. Ez már jóval alacsonyabb ugyan ez előző hetekben mért számoknál, de még mindig magasnak mondható a 17 milliós országban.

    Az új holland kormánykoalíció pártjai egyébként tegnap döntöttek 271 napig tartó tárgyalás után, hogy Mark Rutte maradhat a kormányfő Hollandiában. 

    (via Politico)

  • Egy amerikai vizsgálat szerint mind a három, az Egyesült Államokban használt vakcinának (Pfizer, Moderna, Johnson & Johnson) jelentősen csökken a hatásossága az omikron-variáns ellen, amennyiben a védelmet nem erősítették meg egy emlékeztető harmadik (vagy az egydózisú vakcina esetében második) oltással.

    A Massachusetts General Hospital, illetve a Harvard Egyetem és az MIT bevonásával végzett vizsgálaton azt figyelték meg, hogy a vakcinák miként teljesítenek egy, az omikron-variánshoz hasonló, mesterségesen létrehozott pszeudovírus ellen. A tudósok szerint ez ellen a két Pfizer- vagy Moderna-, illetve egy Johnson-vakcina „semmilyen vagy csak alacsony szintű” védelmet biztosított. Az emlékeztető oltással viszont már a variáns ellen is viszonylag jó védelmet adtak a vakcinák.

    A kutatás eredményei összhangban állnak más tudományos vizsgálatokkal, amelyek szintén kimutatták, hogy az omikron-variáns ellen csökken a vakcinák hatásossága. A Pfizer és a BioNTech emiatt már egy új vakcina fejlesztésének lehetőségét emlegette, amely tavasztól kezdve lesz elérhető. Ugur Sahin, a BioNTech vezetője először azt mondta, hogy erre biztosan szükség lesz, néhány napja viszont már ennél óvatosabban nyilatkozott

    A Pfizer múlt héten közölte, hogy a három oltás az új vakcina kifejlesztéséig is viszonylag jó védelmet ad az omikron-variáns ellen. Kutatóik azt írták, hogy a vakcinát lényegében már egy háromkomponensű oltóanyagnak kell tekinteni az omikron-variáns ellen.

    (via Reuters)

  • Franciaországban karanténba kerülnek azok a 65 év felettiek, akik nem vették fel a harmadik, emlékeztető oltást – írja a Telegraph. A 67 milliós ország a delta-, valamint a nemrég felfedezett omikron-variáns miatt kényszerül újabb szigorításokat hozni, legfőképp az idősek védelme érdekében. 

    Azok, akik nem vették fel a harmadik oltást, nem mehetnek étterembe, bárokba mozikba, kulturális intézményekbe akkor sem, ha rendelkeznek egészségügyi Covid-igazolvánnyal.

    A francia kormány becslése szerint 400 ezerre tehető azon 65 év felettiek aránya, akik nem kapták még meg a harmadik oltást. A 80 év felettiek körében ez az arány 12 százalék, míg a 65–79 között 10 százalék.

    (via Telegraph)

  • Korábbi döntését megváltoztatta a szlovák kormány, mégis engedélyezi a családi látogatásokat karácsonykor, ám ezt is alaposan leszabályozták. 

    Az Index is beszámolt arról, hogy a szlovák egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarsky december 9-én bejelentette, hogy a karácsonyi összejövetelek sem mentesülnek a kijárási tilalom alól. 

    Azóta számos dolgot megváltoztatott a szomszédos ország kormánya, a boltok újranyitottak, miközben a jelenléti oktatást áthelyezték az online térbe az általános iskolák felső tagozatától kezdve. Azonban az enyhítések ellenére is nagy volt az elégedetlenség a karácsonyi tiltás miatt. A legújabb döntés szerint ebben az évben is az úgynevezett buborék karácsonyt engedélyezik, ennek értelmében több család is találkozhat egymással, de a maximális létszám nem haladhatja meg a hat főt.

    (via Paraméter)

  • Az izraeli Sheba Orvosi Központban megkezdik a negyedik oltás tesztjét a következő hét elején.

    A vizsgálatokba egyelőre csak száz önkéntest vonnak be. A kutatásból származó adatok alapján fogja eldönteni a kormány, hogy megkezdik-e a negyedik oltás beadását az országban. 

    Mindez azért is érdekes, mert néhány napja az izraeli egészségügyi minisztérium tanácsadó testülete úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem ajánlják a negyedik oltást, amelynek lehetőségét korábban az egészségügyi miniszter és az elnök vetette fel. 

    (via Bloomberg, Times of Israel)

  • Aki a következő hétvégén olyan boltban vásárol Bécsben, amely a korlátozások miatt nemrég még zárva tartott, sorsolás útján visszakaphatja legalább a vásárlási összeg felét egy gasztronómiai utalvány formájában. Az akció 4 millió euróból valósul meg – tájékoztat róla Bécs Város Külképviseleti Irodája. 

    Új akcióval kívánja fellendíteni az osztrák főváros gazdaságát Bécs Városa és a Bécsi Gazdasági Kamara, melyek vezetői 2021. december 15-én közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy „Szaloncukor” néven támogatási programot indítanak a koronavírus és a lezárások miatt nehéz helyzetbe került bécsi gazdaság fellendítésére. 

    Azok a tizenhat évnél idősebb bécsi lakosok, akik a következő hétvégén olyan üzletben vásárolnak, amely nem volt nyitva a legutóbbi lezárások idején – tehát például nem szupermarketek, drogériák vagy patikák – számlájukat később benyújthatják a városnak. Ezután egy sorsoláson vehetnek részt januárban, ahol a szerencsések számára gasztronómiai utalvány formájában visszatérítik legalább a vásárlási összeg felét, maximum száz euróig. Egy utalvány 25 eurót ér majd, s bármelyik bécsi étteremben vagy kávézóban beválható. 

    (via Bécs Városa Külképviseletei Irodája)

  • Az ukrán kormány szerdán bejelentette, hogy a december 31-én lejáró rendkívüli intézkedéseket további három hónappal, március 31-ig meghosszabbítja – írja a Guardian. A portál beszámolója szerint Kijev az alacsony átoltottság miatt kényszerül fenntartani a szigorításokat. 

    Az ukrán egészségügyi minisztérium adatai alapján a 41 milliós lakosságból csak a 12,6 millió ember kapta meg mindkét oltását. A worldometers adatai szerint a járvány kitörése óta 3 578 557 ember kapta el a fertőzést, és 91 958 ember halt meg koronavírussal összefüggő megbetegedésekben. 

     (via worldometers, Guardian)

  • A Covid–19 betegséget okozó koronavírus már itt marad közöttünk, de mielőbb el kellene érni a társadalom minél teljesebb átoltottságát – véli a Szlovák Orvosi Kamara (SLK). Emellett a társaság nem ellenzi az oltás kötelezővé tételét, az oltást elutasítókra pedig pénzbírságot szabnának ki. 

    Megtanuljuk majd számolni az újabb és újabb hullámokat, amelyek különböző erősségűek lesznek, és már csak bizonyos térségeket fognak érinteni 

    – fogalmazott SLK elnöke, Pavel Oravec, aki szerint társadalmi szinten eléri majd a lakosság az olyan szintű átoltottságot és védettséget, hogy a betegséggel együtt tudunk majd élni. 

    A folyamat felgyorsítható, és a védőoltással hamarabb elérhetjük, hogy a vírus kevésbé gátolja mindennapi életünket, kevesebb szenvedést okozzon, csökkenjen a halálozások száma, csökkenjen az orvosokra és a nővérekre nehezedő nyomás és végre a gyógyítás is visszatérhessen az eredeti kerékvágásba 

    – fejtette ki a Pavel Oravec, aki arról is beszélt, hogy más országok intézkedéseiből az szűrhető le, hogy a negatív ösztönzés, azaz a büntetés célravezetőbb, ezért kifizetettné a kezelés egy részét és a teszteket is az oltatlanokkal. Szerinte ez azért is indokolt, mert a be nem oltottak gyógyítása általában drágább. 

    (via Paraméter)

  • Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emlékeztető oltás beadását javasolja a Janssen gyógyszeripari vállalat egydózisú, koronavírus elleni vakcinájából – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség szerdán.

    Az uniós gyógyszerügynökség közleményében azt írta: Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) szerint a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat oltóanyaga emlékeztető adagjának beadása legalább két hónappal az első adag után fontolható meg a 18 éveseknél, avagy a náluk idősebbeknél.

    Közölték azt is, hogy a Janssen-vakcina más oltóanyaggal kombinálva is beadható. A Janssen emlékeztető adagja az EU-ban engedélyezett mRNS-vakcinák egyikének, a Pfizer/BioNTech vállalatok Comirnaty nevű, vagy a Moderna vállalat Spikevax nevű koronavírus elleni oltóanyaga két adagjának beadása után adható, szintén két hónappal az előző oltást követően.

    A mellékhatások között trombózis kockázata az emlékeztető oltást követően nem ismert

    – tették hozzá.

    Az Európai Bizottság március közepén adott feltételes forgalomba hozatali engedélyt a Janssen oltóanyagának. A Pfizer/BioNTech, a Moderna, valamint az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina után ez a negyedik oltóanyag, amelynek tömeges alkalmazása megkezdődhet az Európai Unióban.

    A brüsszeli testület 2020. október 8-án kötött megállapodást a vállalattal 200 millió adag oltóanyag beszerzéséről, további 200 millió dózis vásárlásának lehetőségével.

    A Janssen oltóanyaga arra a technológiai platformra támaszkodik, amelyet már használtak a gyógyszergyár nemrégiben jóváhagyott, ebola elleni oltóanyagának, valamint a Zika-, az RSV- és a HIV-vírus elleni vakcinák kifejlesztéséhez és gyártásához.

    Az oltóanyagban ártalmatlanított adenovírussal juttatják be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Az immunrendszer ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene. A vakcinában található adenovírus nem képes szaporodni, illetve nem okoz betegséget.

  • Romániában egy egyévesnél fiatalabb csecsemő is elhunyt a koronavírus szövődményeiben, közölte az Agerpres. A Galac megyei kisfiú más betegségekkel is küzdött. A Covid-19 88 beteg életét ragadta el kedden. A pandémia kezdete óta csaknem 58 ezer ember életét követelte a kór.

    A szomszédos országban 829 új megbetegedést diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. Az igazolt fertőzések száma súrolja az 1,8 milliót. Szerdára már tizenegy embernél mutatták ki a rettegett omikron variánst Romániában.

    Ugyanakkor 1,72 millió ember felépült a fertőzésből.

  • Megtartotta alakuló ülését az oltóanyaggyár-munkacsoport, amely azt hivatott eldönteni, hogy a Debrecenben létesülő gyárban milyen típusú, technológiájú oltóanyag készüljön a koronavírus ellen. Az első tanácskozáson az elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú oltóanyag gyártására hangzott el meg javaslat.

  • Horvátországban további két héttel meghosszabbítják a járványügyi intézkedéseket. Továbbra is korlátozzák tehát a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatását, a beutazást és az állami szférában a munkavégzést is védettségi igazoláshoz kötik, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben – közölte a helyi belügyminiszter, a válságstáb vezetője.

    Mint mondta, a testület december 31-ig meghosszabbítja azt a rendeletét is, amelyben megtiltotta a beutazást a dél-afrikai régióból érkezőknek a koronavírus omikron-változata miatt. A listáról azonban lekerült Hongkong.

    Eközben Horvátországban már nyolcra nőtt az új vírustörzzsel igazoltan megfertőződöttek száma.

  • Megállapodás született Tunéziával a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így csütörtöktől a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül negatív PCR-teszttel szabadon beutazhatnak az országba – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tuniszban.

    A tárcavezető a tunéziai kollégájával, Oszman Dzserandival tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarország a mostanival együtt eddig 26 állammal kötött kétoldalú egyezményt az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről.

    A felek ezt megelőzően megállapodást írtak alá a szociális, a diplomáciai képzési, a kulturális és az egészségügyi, valamint a magyar Eximbank és a tunéziai Nemzeti Mezőgazdasági Bank közötti együttműködésről. 

  • Oroszországban több mint 28 ezer új megbetegedést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. A pandémia kezdete óta az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 10 milliót. Jelenleg csaknem 970 ezren állnak kezelés alatt az országban. 

    Csak kedden 1142 ember életét ragadta el a Covid-19 és szövődményei - írta a TASZSZ. Az előző nap 1145 beteg halt bele a fertőzésben. A járvány kezdete óta több mint 292 ezer fertőzött volt képtelen megbirkózni a kórral.

    Ugyanakkor egy nap leforgása alatt mintegy 35 ezren örülhettek a felépülésüknek. Oroszországban már 8,8 millióan meggyógyultak a fertőzésből az utóbbi bő másfél esztendőben.

  • Eddig 38 ezren regisztráltak az 5–11 éves gyermekek oltására – nyilatkozta a közszolgálati televízió reggeli műsorában György István államtitkár. 

    Az Országos Oltási Munkacsoport vezetője elmondta, hogy a regisztráció után az időpontfoglalás a következő lépés, amelyhez 2-3 napos validációs folyamat szükséges. A politikus hozzátette, hogy 16 ezren már időpontot is foglaltak a regisztráltak közül.

    György István hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy minél többen felvegyék az oltást a legfiatalabbak közül is, mert bár a gyermekek a megbetegedést viszonylag enyhébb tünetekkel vészelik át, ám a fertőzöttség ennél a korcsoportnál is jelen van. 

  • Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa a Kossuth rádió reggeli műsorában kijelentette: biztonságos és hatékony a gyermekek oltására szánt vakcina. 

    A főorvos a gyerekek oltására alkalmas vakcináról elmondta, hogy egy 10 mikrogrammos adagról van szó, amely harmada a felnőtteknek adott mennyiségnek. Ez egy teljesen önálló, a Pfizer által kifejlesztett oltóanyag, amelyet az amerikai és az európai gyógyszerügynökség is bevizsgált és elfogadott.

  • Már a Fülöp-szigeteken is kimutatták a koronavírus omikron-variánsát. A vírusvariánst két beteg szervezetében is megtalálták – közölte a helyi egészségügyi minisztérium.

    A két fertőzött jelenleg karanténban van – írja a Guardian.

  • Szlovákiában 6783 új megbetegedést regisztráltak az elmúlt 24 órában, csaknem 21 ezer PCR-teszt kiértékelése után. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 788 ezret – írta az ujszo.com. A Covid–19 és szövődményei 105 beteg életét követelték. A járvány kezdete óta már több mint 15 600 elhunytat gyászolnak hozzátartozói.

    A Szlovák Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság elnöke azt mondta: akár a fertőzöttek egynegyedénél sem képződnek antitestek. Miloš Jeseňák hozzáfűzte: az antitestvizsgálat nem alkalmas következtetések levonására. A pozsonyi egészségügyi tárca szerint a beoltatlanok esetében az antitestek megléte alapján nem tudják megállapítani, hogy mikor történt a fertőzés, sőt azt sem, hogy a szervezet immunrendszere elegendő védelmet nyújt-e a fertőzéssel szemben.

  • Kötelezővé tette Olaszország az iskolában dolgozók oltását, beleértve a harmadik adag vakcina beadását is. A döntést az omikron-variáns gyors terjedése miatt hozták meg – írja a Euronews

    A vakcina beadását az olasz rendőrség és a katonaság kötelékében szolgálók számára is kötelezővé tették. Aki nem hajlandó felvenni az oltást, annak szankciókra kell számítania, például fizetés nélküli felfüggesztésre. 

    Becslések szerint a rendőrség állományában mintegy 5-7 ezerre tehető azok száma, akik megtagadták az oltást. A fegyverős erők tagjainak 87 százaléka már legalább egy oltást felvett ugyan, azonban legalább harmincezren lehetnek még azok, akik egyetlen oltást sem kaptak. 

    A Corriere della Sera című olasz lap arról számolt be, hogy az oktatásban dolgozók közül 70 ezren még nincsenek beoltva. 

  • Több mint 800 ezer amerikai lelte halálát a Covid–19-kórban és szövődményeiben. A pandémia kezdete óta az igazolt esetek száma meghaladja az 50 milliót, közölte a BBC. A legtöbb életet az oltatlanok és az idősek közül ragadta el a vírus, többen haltak meg a fertőzésben idén, mint tavaly.

    Csupán az utóbbi 11 hétben százezer amerikai veszítette életét a szövődmények miatt. Ez a legszomorúbb halálozási mutató a járvány során. Szakértők arra figyelmeztetnek: a fertőzési hullámok mindaddig folytatódnak, amíg a népesség védettségi szintje, átoltottsága nem lesz kellően magas szintű.

    Az első beteg több mint 650 napja lelte halálát Seattle-ben. Bostonban mintegy 700 ezren laknak.

Rovatok