Index Vakbarát Hírportál

A volt észt elnökkel rúgta be a kampánymotort Gattyán György

2021. december 16., csütörtök 16:42

Digitalizáció ’22 címmel indított előadás-sorozatot a Kodolányi János Egyetemen Gattyán György vállalkozó – közölte csütörtökön a Docler-cégcsoport.

Első előadására meghívta Toomas Hendrik Ilves volt észt köztársasági elnököt, aki egyike azoknak, akiknek Észtország a teljes digitalizációs átalakulást köszönheti. Észtország teljes lakossága használja ma is aktívan az e-közigazgatást; az ország a digitalizáció tekintetében Európa mintaállama.

A magyar üzletember meghívását Toomas Hendrik Ilves, Észtország korábbi köztársasági elnöke elfogadta. Toomas H. Ilves csütörtök délután négy órakor a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán Gattyán Györggyel közösen tart előadást.

Mint arról az Index beszámolt, a Kodolányi János Egyetem vezetése tavaly megállapodott Gattyán György milliárdos cégével, a szenátus egyhangúlag támogatta, hogy a Kodolányi János Egyetem együttműködjön a Docler-cégcsoporttal. A testület 18 igen, nulla nem és nulla tartózkodás mellett tudomásul vette, hogy az egyetemet fenntartó KJE Fenntartó Zrt. részvényeit száz százalékban megveszi a Docler Holding S.a r.l.

Az ország egyik leggazdagabb embere, Gattyán György a közelmúltban belebegtette, hogy beszállna a politikába. Az Index ennek apropójában interjút készített a milliárdossal, amelyben szóba került többek között az is, hogy

Rovatok