Index Vakbarát Hírportál

Kunhalmi Ágnes szerint semmilyen realitása nincs a nemrég megjelent közvélemény-kutatásnak

2021. december 17., péntek 15:53

Az ATV műsorának vendége volt csütörtök este Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. A politikus az Egyenes Beszédben elmondta, hogy a csütörtökön megjelent közvélemény-kutatásnak, amelyet a 444 szerint az ellenzék vezetői rendeltek meg belső használatra, semmilyen realitása nincs, majd hozzátette: 

ilyen formában felelőtlenség volt lehozni. 

Az MSZP társelnöke a műsorban megerősítette, hogy az Iránytű Intézettől származik a kutatás, ám szerinte sem ő, sem a többi ellenzéki párt elnöke nem látta az eredményeket.

Kunhalmi Ágnes azt is hozzátette, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter sem kapta meg azt, és szerinte „irreális” az eredmény, 

mivel a Fidesznek sosem volt 3,6 millió szavazója. 

Kunhalmi Ágnes úgy látja, a kutatásnak azért sincs realitásalapja, mert az egyesült ellenzék a falvakban elérte az egyharmadot, amit az MSZP társelnöke nagyon jó eredménynek titulált. 

Arra a kérdésre, miszerint megkapta-e az anyagot, Kunhalmi Ágnes nemmel válaszolt. 

Nem is értem a 444-et. Leírja, hogy pártelnökként én is, kijózanítólag hatott rám. Hát micsoda? Nem hívta fel a 444 bármelyik pártelnöktársamat?

– mondta az ATV műsorában a szocialista politikus. 

Sajtóinformációk szerint szerdán kapták meg az ellenzéki pártok vezetői a legfrissebb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást.

A TELJES LAKOSSÁGRA NÉZVE EBBEN AZ ÁLLHAT, HOGY 46 SZÁZALÉKOS A FIDESZ–KDNp, 32 SZÁZALÉKOS AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS LISTÁJÁNAK TÁMOGATOTTSÁGA.

A Mi Hazánk öt százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt négy százalékon áll, tizenkét százalék nem szavazna vagy nem árulja el, kit támogatna. A kutatást már az új, közös ellenzéki kampányközpont rendelte meg.

A 444 úgy tudja, a válaszadók 52 százaléka azt mondta, hogy a kormány maradását szeretné, és csak 43 százalék váltana. A Fidesz szintén nem nyilvánosságnak szánt mérései is hasonló arányt mutathatnak. Októberben, amikor még tartott az előválasztás tematizációs lendülete, több kutatócég is döntetlenközeli helyzetet vagy enyhe ellenzéki fölényt mért.

(Borítókép: Kunhalmi Ágnes. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok