Index Vakbarát Hírportál

Gumibottal fegyelmezte meg a hangoskodó tanulókat egy iskolaőr

2021. december 17., péntek 21:14

Letérdeltette a gyerekeket, majd úgy ütötte gumibottal a tenyerüket és a talpukat az iskolaőr egy nyíregyházi szakiskolában – számolt be róla az RTL Híradója. 

Az oktatási intézmény egyik kilencedik osztályának tanulói annyira elengedték magukat, hogy a tanáruk sem tudta őket megfegyelmezni az egyik órán. Az iskolaőrnő ekkor érkezett és három fiút kitessékelt a teremből. Az asszony az irodájába kísérte a diákokat, majd annak ajtaját bezárta.

Letérdeltette őket, kinyújtatta a kezüket, egyik kéz, másik kéz. Gumibottal erősen ráütött a tenyerükre. Majd lehúzatta a cipőjüket, ki kellett nyújtaniuk a lábukat és erős ütéseket mért a talpukra is 

– mondta az egyik bántalmazott gyermek édesanyja, aki elmondta, hogy fia nem szólt a történtekről, csak akkor mondta el, amikor másnap a rendőrség kereste meg a családot. 

Az iskolaőr azt mondta a gyerekeknek, hogy ha ordítanak az ütések alatt, még nagyobbat fognak kapni 

– idézte fel a további történteken az anyuka, aki kifejtette, hogy nem az iskolára, hanem az iskolaőrre haragszik.

Bántalmazás miatt indult nyomozás az ügyben, a nyomozók az őrt már kihallgatták és a munkaviszonyát is megszüntették, ugyanis ebben a munkakörben dolgozók a rendőrség alkalmazottjai.

Csak olyan oktatási intézményben alkalmaznak iskolaőröket, ahol ezt a iskola maga kéri, idén szeptember óta lehet igényelni ezt a szolgáltatást. 

(via RTL Klub)

Rovatok