Index Vakbarát Hírportál

Csak az orvosok önkéntes elhatározásából működnek még a kórházak

2021. december 20., hétfő 12:50

Bár a karácsonyt legszívesebben mindenki otthon töltené, több hivatás képviselői az ünnepnapokon is kénytelenek távol lenni a szeretteiktől. Az orvosokra és ápolókra ez kifejezetten igaz, hiszen az egészségügyben soha nincs szünet, a szakemberhiány miatt a munka megszervezése pedig minden eddiginél nagyobb gondot jelent.

„Az ügyeleti ellátás nagyon törékennyé vált erre a karácsonyra, és csak az orvosok önkéntes elhatározásából működnek még a kórházak” – hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

Közleményükben kiemelik: a jelenség hátterében az az év eleji törvénymódosítás áll, amelynek értelmében az ügyeletes orvosok még a hétköznapi bérüket sem kapják meg a megterhelő éjszakai és hétvégi ügyelet idejére. Így csupán az óradíj hetven százaléka garantált, ami még munkaszüneti vagy ünnepnapon is csak nyolcvan-kilencven százalékra megy fel.

Egy fiatal kolléga esetében ez 1300 forintos nettó órabért jelent. Ezért értelemszerűen egyre nehezebb ügyeletes orvost találni, egyre kevesebben egyre többet és fáradtabban dolgoznak

– mutatott rá a MOK, jelezve, hogy az ügyeleti díjak rendezésének halogatása már most is a biztonságos betegellátást veszélyezteti.

„Ahhoz, hogy az állami egészségügy kiszámítható és választható pálya legyen a kollégák számára, fontos a díjazás rendezése, az ügyeleti rendszer stabilizálása” – hangsúlyozták.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok