Index Vakbarát Hírportál

A kifutópálya hibája miatt Debrecen helyett Budapesten szállt le egy Wizz Air-gép

2021. december 27., hétfő 17:40

A Wizz Air légitársaság Párizsból délben érkező járata nem tudott Debrecenben landolni, a gépet a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre irányították. A következő járatot 18.15-kor várták Moszkvából, a hibát addig kell elhárítani – tudta meg az MTI.

Később a repülőtér közleményt adott ki, amely szerint „a futópálya burkolatán egy már korábban elhárított betonhiba javítóanyaga nem várt módon meglazult”.

Az új burkolathiba kijavításáig a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. vezetője – a repülésbiztonság legmagasabb szintjének szem előtt tartása érdekében – elrendelte a repülőtér futópályájának ideiglenes lezárását. Aburkolathibát délután fél négyre kijavították, így a debreceni nemzetközi repülőtér ismét alkalmassá vált „a biztonságos légi közlekedési tevékenység folytatására” – olvasható a közleményben. 

Rovatok