Index Vakbarát Hírportál

Érd polgármestere nem fogadja el a fizetésemelést

2021. december 29., szerda 16:43

Január 1-jétől nagyjából harminc százalékkal nő a települések vezetőinek fizetése. Legutóbb 2016-ban emelték a polgármesterek illetményét. A jogalkotó azonban eddig nem rendelt fedezetet hozzá, így a kötelező béremelést a településeknek kell saját erőből kigazdálkodniuk.

Érd megyei jogú város polgármestere, Csőzik László a Jelen.hu közlése szerint visszautasította ezt a fedezet nélküli megemelt juttatást, azzal indokolva, hogy mind morálisan, mind politikailag elfogadhatatlan számára a fideszes többség döntése, mely jelen formájában a helyi lakosságra terhelné az emelés fedezetének előteremtését. Szerinte az önkormányzatok – különösen az ellenzéki vezetésűek – már így is meglehetősen nehéz helyzetben vannak, ha pedig a kormányhivatal kikényszeríti az emelést, akkor ő a jelenlegi és a megemelt fizetésének különbözetét jótékony célra fogja felajánlani. Azt is hozzátette, hogy az elmúlt két évben Érd városát hárommilliárd forinttal rövidítették meg a központi elvonások.

A törvényben előírt fizetésemelés miatt a főpolgármester javadalmazása 1,3-ről 1,5 millióra, a budapesti kerületek vezetőié 1-ről 1,3 millióra emelkedhet. Az ötszáz fősnél kisebb településeken háromszázezerről 520 ezerre nő a fizetés, az öt- és tízezer közti lakosságú kisvárosokban hatszázezerről 845 ezerre, a harmincezres nagyvárosokban 1,105 millió bruttó bér jár jövő évtől a polgármestereknek.

Rovatok