Index Vakbarát Hírportál

Börtön fenyegeti a boltüzemeltetőt a Baross utcában leszakadt galéria miatt

2021. december 30., csütörtök 11:18

Kedden délelőtt 11 óra után a józsefvárosi Baross utca egyik boltjában leszakadt az áruval megpakolt galéria. A romok négy embert temettek maguk alá, egyikük a helyszínen életét vesztette.

A bajba jutottakon egy közelben dolgozó fodrász segített, aki éppen szünetet tartott, amikor a tőle alig húsz méterre lévő boltban megtörtént a szerencsétlenség.

Szerda délután munkások pakolták ki az üzlethelyiségből a törmelékeket, a megrongálódott berendezést és a megmaradt árut. Az üzlet tulajdonosa maga is elszenvedője volt a helyszínen a balesetnek a fiával, amikor leszakadt a galéria.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt.

Az esetleges büntetési tétellel kapcsolatban most egy ügyvéd is megszólalt, aki szerint felmerül az üzemeltető, vagyis a boltvezető felelőssége, aki a kialakított galériát esetleg túlságosan megterhelhette.

Ha valóban gondatlanul járt el, a bíróság akár öt év börtönt is kiszabhat – mondta Györei Péter, aki szerint komoly polgárjogi kártérítési per is indítható másodlagosan.

Ki kell azt is vizsgálni, nem hibázott-e a galéria építője, esetleg rossz terhelési adatokat adott-e meg, de felmerülhet az is, hogy az ellenőrző szervek megfelelően ellenőrizték-e a kialakítását és a teherbírását a födémnek – fejtegette a Blikknek az ügyvéd.

Rovatok