Index Vakbarát Hírportál

Jön az újabb Békemenet, 680 ezer embert várnak

2022. január 1., szombat 12:30

Az utolsó Békemenet bizonyította, hogy a CÖF–CÖKA meghívására az emberek saját sorsuk kérdése mellett ki tudnak állni, és a pandémia idején is 340 ezren részt vettek a rendezvényen – jelentette ki Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke egy friss videóban.

„Szerintem már most el kell kezdeni a felkészülést a következőre. Március 15-re kétszer annyian kell lenni” – hangsúlyozta. Csizmadia László elmondta, hogy a Békemenettel Brüsszel felé is kell bizonyítani, itthon pedig „meg kell mutatni az erőnket”.

Ez az erő nem mások ellen szól, nevetséges, amikor úgyis padlón van az ellenfél, ugye a jelen pillanatban azt láthatjuk, hogy magát keresi. Ki a hunyó, meg kit kell megkeresni, ez a játék folyik. Lukra futottak, mert ők nem Márki-Zayt akarják, csak közben ebbe a dologba Bajnai is belekeveredett

– magyarázta a szóvivő, aki szerint az ellenzék nem veszi észre, hogy Gyurcsány Ferenc milyen gondolatokkal és cselekvésekkel próbál túljárni az ellenzéki kispártok eszén.

Egészen világos, hogy Gyurcsány irányít. Az is biztos, hogy most bajban vannak, mert most már Bajnai sem fér bele abba, hogy egy év múlva vagy idén leváltjuk Márki-Zayt, mert nincs más ember

– vélekedett. Ugyanakkor hozzátette, hogy „ha megnézzük a jelenlegi kormányzást, vannak, akik éjt nappallá téve dolgoznak az országért, és ez nem pártkérdés”. Szerinte inkább azt kell megnézni, hogy mit és milyen széles sávban kap a lakosság.

Utoljára október 23-án rendeztek Békemenetet Budapesten, ahol a résztvevők a 2006-os rendőri túlkapások útvonalán haladtak végig. Az már a nyolcadik Békemenet volt, a harmadik és az ötödik demonstráció szintén október 23-ra esett, az utolsó kettőt 2014-ben és 2018-ban, közvetlenül az országgyűlési választások előtt rendezték meg.

Rovatok