Index Vakbarát Hírportál

Már készen is van Gattyán György programja

2022. január 6., csütörtök 10:17

Elkészült Gattyán György pártjának programja, jövő héten hozzák nyilvánosságra – tudták meg a milliárdos környezetéből.

Amint arról korábban az Index is beszámolt, a Megoldás Mozgalom néven bejegyzett párt elnöke maga a milliárdos, alelnökei a Teqball két alapítója: Huszár Viktor és Borsányi Gábor, valamint Bajusz Krisztina ügyvéd. A pártot a milliárdos legnagyobb cége, a szexkameraüzlettel befutott Docler Holding székházába jegyezték be. A Bíróság.hu-n olvasható leírás szerint céljuk, hogy a magyar állampolgárok számára vonzó, a mai idők kihívásának megfelelő, kormányképes polgári alternatívát nyújtsanak, működésükkel ösztönözzék a magyar állampolgárok nemzeti és kulturális identitásának megerősödését, politikai aktivitását.

Ember Zoltán, az Iránytű elemzője az ATV-nek úgy nyilatkozott, szerinte Gattyán György nem feltétlenül egy valódi működéssel bíró pártot szeretne, erre utal a pártalapítás kései időpontja és a kampánycsapat toborzása is, de azt is gyanúsnak tartja, hogy egy sikeres, megfontolt üzletember olyan politikai projektbe kezd, ahol szinte kizárható a győzelem. Úgy vélte, a kezdeményezés inkább az ellenzéktől vinne el szavazót, valamint az olyan nem szavazók, illetve bizonytalanok közül, akik közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, belőlük viszont szerinte nincs annyi, hogy a parlamenti küszöböt jelentő öt százalékot elérje. 

Perlaky-Papp József nyilvánosságstratéga úgy vélte, a választási indulás akár még nehéz helyzetbe is hozhatja Gattyán Györgyöt, mivel szerinte nem magyarázta el kellőképpen a digitalizáció fogalmát, nincs kampánya, időzavarba került, a listás szavazatokhoz pedig hiányoznak az egyéni jelöltek. Hozzátette, kampányban már nem szokás jelölteket keresni, akkor már dolgozniuk kell, hogy megismerjék őket az emberek és kiépítsék a bizalmat.

Gattyán György még decemberben adott interjút lapunknak, ebben egyebek között arról kérdeztük, miért éppen a mostani választásokra időzítette közéleti színre lépését, együttműködne-e az ellenzékkel és hogy zsarolja-e őt valamivel a Fidesz.

(via atv.hu)

Rovatok