Index Vakbarát Hírportál

Hiába támadták, lesz gyermekvédelmi népszavazás

2022. január 6., csütörtök 12:29

Döntött az Alkotmánybíróság a beadványokról.

Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országgyűlés országos népszavazás elrendeléséről szóló határozatát – olvasható a testület honlapján megjelent határozatban. Ahogy beszámoltunk róla, az Országgyűlés november végén rendelte el a referendumot a kormány által kezdeményezett négy kérdésben:

Az alkotmánybírósági határozatban emlékeztetnek:

Az eljárás alapjául szolgáló ügyben két indítványozó az OGY-határozat elleni egy-egy indítványában azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság folytassa le a határozat Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát, az Országgyűlés határozatát semmisítse meg, és hívja fel új határozat meghozatalára.

Az üggyel korábban itt foglalkoztunk részletesen.

Az Alkotmánybíróság a két indítványt egyesítette, és egy eljárásban bírálta el, a testület helybenhagyta az országgyűlési határozatot, megtarthatják a gyermekvédelmi népszavazást. A parlament másik döntése szerint a referendumot akár a választások napján is meg lehet rendezni.

(Borítókép: Szavaznak a képviselők a gyermekvédelmi tárgyú népszavazásról az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 30-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok