Meglehetősen bizarr felvétel látott napvilágot, amin Orosz Bernadett egykori párja, K. István korábbi alezredes hallható, néhány órával azelőtt, hogy brutálisan megverte a hatgyermekes édesanyát.
A Blikk birtokába került felvétel szerint az azóta életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolt K. István 30 éves osztálytalálkozóján beszél társaihoz. A videót a férfi tudtával készítette Orosz Bernadett, s emléknek szánták.
Megéltem azt, hogy tudjam bírálni magam. Tudjátok, hogy elváltam tíz éve. Én neveltem a gyerekeimet, büszke vagyok magamra. Mindig arról álmodtam, hogy egyszer valaki mellettem lesz. Azt érzem, hogy az életemben eljött egy olyan pont, hogy döntöttem. Megtörténtek dolgok, levontam a konzekvenciát, tanultam belőle nagyon sokat. Szeretnék egy új életet élni. Egy igazi életet. Szeretek egy nőt, itt ül mellettem
– hangzott az előadás. Nem telt bele néhány óra, és a férfi kis híján agyonverte a nőt, akit elvileg szeretett. A bulvárlapnak Orosz Bernadett úgy kommentálta a felvételt:
Ekkor már tudta, hogy nem megyek hozzá, mert meghiúsult az esküvő is, amit a hátam mögött leszervezett. Tudta, hogy már nem tud megváltozni, én pedig nyilván nem fogok hozzámenni, ezért beszélhetett erről. A tragédia után megtudtam, hogy két nappal előtte felhívott egy ügyvédet, akit arról faggatott, miképp tudna örökre magához láncolni.
Az ügyben egyébként novemberben emeltek vádat életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt. Abban az esetben, ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség három év hat hónap szabadságvesztés és négy év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt. Igaz, a beismerés kevéssé valószínű, tekintve, hogy a férfi idő közben „amnéziás” lett, legalábbis arra hivatkozik, hogy nem emlékszik semmire. Az ügyészség mindenesetre azt is indítványozta, hogy a férfival szemben korábban elrendelt távoltartást továbbra is tartsa fenn.
A hatgyermekes édesanya ügyéből országos botrány lett. Orosz Bernadettnek a történtek következtében súlyos egészségügyi problémái keletkeztek, több műtéten átesett, miközben a volt katonatiszt még polgári pert is indított ellene amiatt, hogy nyilvánosságra hozta a személyes adatait. Az embertelen bántalmazás miatti büntetőügyben még egyetlen tárgyalás sem történt, ellenben a polgári perben már igen, legutóbb tegnap. Orosz Bernadett szerette volna, ha felvétel készül az eseményről, de nem engedélyezték neki.
(via Blikk)