Index Vakbarát Hírportál

Niedermüller Péter szerint tarthatatlan a határkerítés

2022. január 10., hétfő 20:31

Morálisan tarthatatlannak nevezte a határkerítést Niedermüller Péter hétfő délelőtt az ATV Start című műsorában.

„Ennek a kormánynak az összes politikai megoldása az volt, hogy építsünk egy nagy falat, mindenkit nyomjunk ki ebből az országból, és nem foglalkozunk velük tovább. Ez több mint embertelen. Ez morálisan is tarthatatlan” – jelentette ki Niedermüller Péter. 

A DK-s polgármester úgy vélte, hogy a kormánynak a migrációval kapcsolatban tett intézkedései ellentétesek az európai értékekkel: a humanizmussal, a szolidaritással, a toleranciával és a befogadással. Niedermüller Péter mindeközben visszautalt Gyurcsány Ferenc vasárnapi bejegyzésére is, szerinte a pártelnöknek „abszolút igaza van” a migrációt illetően. 

Fidesz: a baloldal nem változott

A baloldal semmit sem változott, továbbra is bevándorláspártiak, ennek ismét hangot adtak – így reagált a Fidesz hétfőn Niedermüller Péter (DK) nyilatkozatára. A párt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: vasárnap Gyurcsány Ferenc állt ki az illegális migráció mellett, hétfőn pedig „a DK polgármestere, Niedermüller Péter erősítette meg” azt, hogy ha kormányra kerülnének, lebontanák a határkerítést.

Úgy látszik, a baloldal a magyar emberek helyett továbbra is Brüsszel oldalán áll, együtt akarják legálissá tenni az illegális migrációt 

– írta a Fidesz. Kiemelték, hogy a magyarok egyszer már kinyilvánították akaratukat, és nemet mondtak a bevándorlásra. „A Fidesz–KDNP-nek a magyar emberek biztonsága az első, továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy megvédjük Magyarország határait” – zárták közleményüket.

(via ATV, MTI)

Rovatok