Index Vakbarát Hírportál

Benkő Tibor: Fontos a hazafias honvédelmi nevelés

2022. január 11., kedd 20:44

Pénteken már a századik középiskola csatlakozik a Honvéd Kadét Programhoz. Így már az ország 77 településén lesz jelen ez a képzési forma. Ezt a honvédelmi miniszter mondta az M1 aktuális csatornán.

Benkő Tibor utalt arra, hogy a kormány jóváhagyásával 2017-ben elindították a honvédelmi és haderőfejlesztési programot.

Ennek szerves része a hazafias honvédelmi nevelés is, és ennek fontos eleme az úgynevezett Honvéd Kadét Program.

A miniszter hangsúlyozta: rendkívül fontos a modern, ütőképes haderő kiépítése, de ehhez most is, és a jövőben is kellenek a fiatalok – írta az MTI. 

Benkő Tibor megjegyezte: a kadétképzéssel már azokat a fiatalokat szólítják meg, akik orientálódnak a katonai pálya felé. Jelezte: a katonai felsőoktatásban a következő tanévtől változás lesz, és azok, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára jelentkezve hivatásuknak választják ezt a pályát, már a képzésük kezdetétől a Magyar Honvédség katonái lesznek.

Rovatok