Biofű terjesztésének gyanújával egy 61 éves asszonyt vettek őrizetbe az angyalföldi rendőrök – adta hírül a rendőrségi portál.
A rendelkezésre álló adatok szerint az idős asszony angyalföldi lakásáról rendszeresen árulta a biofűként ismert illegális anyagot, adagonként kétezer forintért. Egy 33 éves nő, aki eleinte a vásárlója volt, később azonban néhányszor már az eladásokban is segédkezett az általa maminak nevezett asszonynak. A nyomozók 2022. január 8-án ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön és vásárlóikon; 140 ezer forintot és néhány adag alufóliába csomagolt növényi származékot, az előzetes szakvélemény alapján új pszichoaktív anyagot foglaltak le.
A XIII. kerületi rendőrök a 61 éves V. Józsefnét új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság január 10-én elrendelte letartóztatását. A 33 éves G. Juditot szintén gyanúsítottként hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.
(via Police.hu)