Index Vakbarát Hírportál

Erdő Péter: Ma is szükség van a missziós lelkületre

2022. január 16., vasárnap 21:17

A keresztény hit központjaira és a missziós lelkületre egyaránt szükség van a mai világban – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap este Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

A bíboros úgy fogalmazott: „ma, amikor úgy érezzük, kultúránk mély válságon megy keresztül”, szükség van az elmélyült tudás, a keresztény ismeretek és a hit olyan központjaira, amilyenek a középkorban a kolostorok voltak. De szükség van „bátorságra és missziós lelkületre is”, hogy egészen más szokásokat, kultúrát képviselő emberekhez is „elmenjünk és meghirdessük számukra Krisztus szabadító örömhírét” – fogalmazott Erdő Péter.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt: a valódi közös imádság rámutat „a mi örömteli kiszolgáltatottságunkra”. Arra, hogy Isten akarata, Isten üzenete nélkül nem használ nekünk, „ha nagy a társadalmi elfogadottságunk, ha erősödik az intézményrendszerünk”, ha látszólag minden rendben. „Mert rendben csak akkor lehetnek és lesznek a dolgok, ha Isten szól és azt mi együtt meghalljuk” – mondta a református püspök.

(via MTI)

Rovatok