Index Vakbarát Hírportál

Hollandiából csempészték, macskaalomba rejtették a kábítószert

2022. január 17., hétfő 11:47

Kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy ötfős bűnbanda ellen.

Tagjai több mint négy éven át kokaint, extasyt és speedet csempésztek Hollandiából, egy ott élő társuk, valamint egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó sofőr közreműködésével Magyarországra, amit Orosházán, Szegeden és Budapesten terjesztettek – tájékoztatta Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

A vádirat szerint a Hollandiában élő, rendszeres kábítószer-fogyasztó vádlott régóta baráti viszonyban volt azzal a szegedi férfival, akivel 2015 nyarán megállapodtak abban, hogy holland kapcsolatai révén kábítószert szerez be és juttat el Magyarországra. A kábítószer-kereskedők ettől kezdve a minél nagyobb anyagi haszon érdekében szervezetten együttműködtek, egymás tevékenységét segítették, a megrendelés, a szállítás és az elosztás, értékesítés feladatait megosztották egymás között.

A bűnbanda tagjai egymás között „virágnyelven” beszéltek: az adott kábítószerfajtára használt kifejezéssel – „orchidea”, „kóla”, „olaj”, „rózsa” – közölték egymással telefonon, mikor milyen kábítószerből mekkora mennyiségre van szükségük.

A kábítószer hollandiai beszerzéséhez szükséges készpénzt a kinti tagnak járó jutalékkal együtt a szegedi vádlott egy nemzetközi személyszállítással foglalkozó bűntársuk segítségével juttatta ki, majd ugyanez a sofőr hozta be – a szokásos heti fuvarjai során – a holland tag által megvásárolt kábítószercsomagokat.

A kereskedő banda 2015 augusztusától 2018 nyaráig legalább 68 kilogramm speedet, 68 ezer darab extasytablettát szerzett be,

amit az üzletet finanszírozó szegedi tag maga értékesített tovább nagyobb tételben az orosházi és kiskunhalasi kereskedőtársuknak.

A kiskunhalasi elkövető kokainnal átitatott és macskaalomba rejtett szövetanyagból a hollandiai társ által beszerzett ún. „felütőanyag” segítségével 11 kilogramm kokaint nyert ki, amit a banda Budapesten értékesített.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy közúti ellenőrzésen a fuvarozást végző tagnál kokaint, kannabiszt és amfetamint találtak. A lefoglalt porok és tabletták kábítószer-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának ötszöröse volt.

A megyei főügyészség a bűnbanda mind az öt – letartóztatásban lévő, illetve bűnügyi felügyelet alatt álló – tagjára fegyházbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást indítványozza a Kecskeméti Törvényszéknek – írta Gyugyi Csilla.

(Borítókép: A macskaalomba rejtett kokain. Fotó: Magyarország Ügyészsége) 

Rovatok