Index Vakbarát Hírportál

Hat összetört autó a szombathelyi részeg sofőr teljesítményének mérlege

2022. január 17., hétfő 10:44

Hat ittas sofőrt szűrtek ki a Vas megyei rendőrök a forgalomból az elmúlt három napban, többen közülük balesetet is okoztak – olvasható a rendőrség összefoglalójában.

Az egyik beszámoló szerint egy szombathelyi lakos a Paragvári utca felől a Kodály Zoltán utca irányába hajtott, amikor elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, és nekiütközött egy, az út szélén parkoló autónak. Ezt követően két másik parkoló kocsinak is nekihajtott, ez azt eredményezte, hogy az egyik parkoló autó nekicsapódott egy előtte álló gépjárműnek is, amely az előtte parkoló gépkocsinak ütközött. Ezután a férfi autójával átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy vele szemben közlekedő autónak.

A balesetet okozó férfit a rendőrök megszondáztatták, ami jelezte is, hogy ittas, így további mintavételre előállították. A balesetben a szombathelyi férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A Szombathelyi Rendőrkapitányságon járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult vele szemben – olvasható a hatósági honlapon.

(via police.hu)

Rovatok