Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: A kormány egyik legfőbb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen Magyarországon

2022. január 17., hétfő 18:46

A kormány egyik legfőbb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen Magyarországon – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház megújult szülészeti osztályának átadóján.

A politikus kiemelte, hogy míg korábban öt vágyott gyermekből mindössze egy jött világra, mára ez az arány ötből négy, emellett kifejtette, hogy a termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-ról 2020-ra 1,56-ra nőtt Magyarországon, ami 27 százalékos emelkedést jelent, egyúttal legnagyobb mértékű bővülést az Európai Unióban ezen regisztrált időszakban. Arra is felhívta a figyelmet a miniszter, hogy ha nem nőtt volna így a termékenységi arányszám, akkor 123 ezerrel kevesebb gyerek született volna ebben az időszakban.

Szijjártó Péter szerint a koronavírus-járvány nagy megpróbáltatásokat hozott az elmúlt két évben, de még az e miatti feladatok sem feledtethetik a hosszú távú nemzeti célok végrehajtását. Ezek közül szerinte az első helyen a demográfiai fordulat elérése áll, annak biztosítása, hogy minden vágyott gyerek megszülethessen, hogy a gyerekvállalás ne gazdasági kérdés legyen, és ne hozza hátrányos helyzetbe azokat, akik emellett döntenek.

Amit kormányzati eszközökkel a józan ész keretei között meg lehetett tenni, azt meg is tettük

– vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter azt is elmondta, hogy a kormány céljai között szerepel a szülészetek korszerűsítése is, erre a célra tízmilliárdot fordítottak már, az első ütemben 44, a másodikban 53 kórház érintett, de az infrastruktúra-fejlesztésen felül továbbképzési programokat is biztosítanak. A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház 84 millió forintot kapott a program keretében.

Az elmúlt 12 év társadalom- és gazdaságpolitikai stratégiájának középpontjába a családokat állítottuk, amelyek apából, anyából és gyermekből, lehetőleg minél több gyermekből állnak

– fogalmazott a politikus. 

(via MTI)

Rovatok