Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós: Folytatódik az Egészséges Budapest Program

2022. január 18., kedd 13:54

A kormány továbbra is elkötelezett az egészségügyi ellátórendszer megújításában, ennek a munkának az egyik legjelentősebb része az Egészséges Budapest Program – közölte az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós emlékeztetett: 2010 előtt hatszázmilliárd forintot vontak el az ágazattól, magánosításra törekedtek, bevezették a kórházi napidíjat, vizitdíjat, kórházakat szüntettek meg, amelynek legfájdalmasabb lépése az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása volt. Összességében 16 ezer kórházi ágy szűnt meg és hatezer egészségügyi dolgozó távozott a rendszerből. A miniszter kiemelte, hogy ezzel szemben 2010 után 1700 milliárd forinttal több forrást kapott az egészségügy, és olyan kórházrekonstrukciók és -fejlesztések indultak el, amelyek addig nem voltak tapasztalhatók.

Kásler Miklós hangsúlyozta: az Egészséges Budapest Program folytatódik, és ennek keretében történik meg

Kásler Miklós hangsúlyozta: az EBP keretében 2020-ban 10,4 milliárd, 2021-ben 10,2 milliárd forintot biztosított a kormány a főváros egészségügyi alap- és járóbeteg-ellátásának fejlesztésére.

Ezek a kormány és nem a főváros egészségügyi fejlesztései

– húzta alá Kásler Miklós.

Tóvizi Attila, az EBP miniszteri biztosa a részletekről szólva elmondta, hogy

Tóvizi Attila kitért a szakrendelő-fejlesztésekre is:

Rovatok