Index Vakbarát Hírportál

Maguktól is a karantént választják a budapestiek

2022. január 18., kedd 08:31

A Google mobilitási indexe szerint a fővárosi lakosság óvatosabbá vált januárban az erősödő járvány miatt. Emiatt Budapesten több területen is visszaesett az emberek életmódjára és viselkedésére vonatkozó aktivitás.

A Google adatai szerint a leglátványosabb visszaesés a tömegközlekedésben és a munkahelyeken történt az alapértékekhez viszonyítva. Előbbi 26, utóbbi 23 százalékkal csökkent. Az aktivitás ugyan emelkedett a karácsonyi napokban, de az ünnepek előtti időszak szintjét nem éri el.

Alapérték felett jár az élelmiszerboltok és a lakóövezetek aktivitása, a közlekedésben, a munkahelyeken és a kiskereskedelemben mért aktivitás ugyanakkor elmarad ettől. Ebből arra lehet következtetni, hogy az emberek szívesebben maradnak otthon, egyúttal igyekeznek visszafogni a házon kívüli tevékenységeiket.

A járványhullám csúcsán több okból is távol maradhat átmenetileg a munkavállaló. Ebben több tényező is szerepet játszhat. Köztük az, hogy az illető lebetegszik, a gyermeke iskolájában korlátozások (karantén, osztálybezárás) lépnek életbe, vagy egész egyszerűen nem tud eljutni a munkahelyére a közlekedésben fellépő hiányosságok miatt, mert a tömegközlekedésben túl sok sofőr esik ki, habár utóbbira még nem volt példa hazánkban – írja a Portfolio.

Azt, hogy a járványnak jelenleg leginkább kitett fővárosban valóban erősödött az otthonmaradás vagy az otthoni munkavégzés (home office), azt az országos minta is igazolja. Máshol is hasonló elmozdulásokat láthatunk, ám azok mértéke kisebb, mint Budapesten, de ebben a járványhelyzeten kívül gazdaságszerkezeti okok is szerepet játszanak. A szolgáltató szektor nagyobb súlya ugyanis több lehetőséget teremt az otthoni munkavégzésre.

(Borítókép: Stefan Wermuth / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok