Index Vakbarát Hírportál

Szombaton lesz a középiskolai írásbeli felvételi

2022. január 18., kedd 10:52

Szombaton 10 órától tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok számára. Szombaton 553 helyszínen csaknem 73 ezren felvételiznek.

A 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 58 ezren jelentkeztek. A 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem kilencezren, a 8 évfolyamoson több mint 5600-an vesznek részt. A tanulók magyar nyelvből és matematikából vizsgáznak – számolt be az MTI.

A vizsgázók számára úgy kell ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább másfél méteres védőtávolság, ennek érdekében egy teremben legfeljebb tíz fő tartózkodhat.

Az intézményekbe való beléptetésre vonatkozó szabályokról (például lázmérés belépés előtt, kézfertőtlenítés, maszkviselés szabályai) a jelentkezést fogadó intézmény vezetője saját hatáskörében dönt.

Azok a felvételizők, akik a szombati vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 27-i pótló írásbelin vizsgázhatnak.

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel még egy pótidőpontot jelöltek ki: a február 4-i alkalmon kizárólag azok vehetnek részt, akik jelentkeztek a vizsgára, ám igazoltan az előző két vizsganap egyikén sem tudtak megjelenni koronavírus-fertőzés, hatósági karantén vagy egyéb elháríthatatlan ok miatt. Ismétlésre nincs mód, mindenki csak egyszer vizsgázhat.

A hivatal szerint a 2021–2022-es tanév felvételi eljárásában 544 középiskola, az érintett intézmények 48 százaléka írta elő, hogy a hozzájuk jelentkezők előzetesen részt vegyenek a központi írásbeliken.

A vizsgával kapcsolatos további információk a hivatal honlapján olvashatók.

Rovatok