Index Vakbarát Hírportál

Kábellopás okozott fennakadásokat a Keleti pályaudvaron

2022. január 18., kedd 16:50

Hétfő este a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti szakaszon meghibásodott a biztosítóberendezést, amelyet a szakemberek megállapítása alapján ismét kábellopás okozott – olvasható a MÁV sajtóközleményében.

Kedd hajnalban szintén kábellopási szándékkal rongálták meg a vezetékeket. A vasúti kábelek eltulajdonítása már nem először okoz gondot a MÁV vasúti vonalain. Mint azt közleményükben írják, idén januárban jelentősen megemelkedett a kábellopások száma, ugyanis már hatszor rongálták vagy tulajdonították el a vasúti kábeleket ezen a pályaszakaszon.

A rongálássorozat nemcsak anyagi károkat, hanem jelentős késéseket és vonatkimaradásokat is okoz. Tavaly országszerte 13 esetnél 175 vonat összesen 1720 percet késett emiatt, idén pedig már kilenc esetet regisztráltak, a nagy forgalmú helyszínek miatt 315 vonat késett összesen 3210 percet.

A vasúttársaság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. A kábellopások visszaszorítását a MÁV továbbra is kiemelt feladatának tekinti. Ennek érdekében sűríti az ellenőrzéseket, és a frekventált szakaszokra folyamatos vagyonvédelmi jelenlétet szervez.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok