Index Vakbarát Hírportál

Szabadlábon lehet a végrehajtóbotrány főszereplője

2022. január 22., szombat 13:14

Nem árulta el az ügyészség a Népszava kérdésére, hogy rács mögött van-e Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, akit tavaly novemberben vettek őrizetbe a Liszt Ferenc repülőtéren. 

A Népszava több forrásból is úgy értesült, hogy Schadl Györgyöt szabadlábon látták a fővárosban. Ezért megkérdezték a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) arról, hogy rács mögött van-e a korrupcióval meggyanúsított férfi, aki korábban már megpróbált elmenekülni az országból. Mint ismert, Schadl György több éven keresztül számos ügyben együttműködött Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium decemberben lemondott államtitkárával, és a gyanú szerint milliós kenőpénzeket adott neki.

A főügyészség válaszban mindössze annyi állt, hogy Schadl György „bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll”. Ez jelentheti egyrészt a letartóztatást, másrészt viszont akár a bűnügyi felügyeletet is, ami lényegében azzal járna, hogy Schadl György szabadlábon van, és így is védekezhet majd.

A Népszava erre reagálva ismét megkereste az ügyészséget, és megkérdezte, hogy bűnügyi felügyeletről van-e szó. Erre a levélre azonban már nem kaptak választ.

A lap jogi forrásai szerint a bíróság dönthetett úgy, hogy szabadlábra helyezi a gyanúsítottat, ha a vádhatóság úgy látta, hogy az ügyet már kellő mértékben lenyomozták. Ez viszont jelen esetben még nem igazán állhat fenn, hiszen a nyomozás javában zajlik, napról napra derülnek ki újabb részletek, és több intézményben még csak most végeznek belső vizsgálatokat.

Schadl György egyébként az őrizetbe vétele előtt az Egyesült Arab Emírségekbe készült a feleségével, ami azért is érdekes, mert ezzel az országgal Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye.

(via Népszava)

(Borítókép:  A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar épülete. Fotó: Papajcsik Péter /  Index)

Rovatok