Index Vakbarát Hírportál

Szlávik János: Az omikron is tud súlyos tüdőgyulladást okozni

2022. január 24., hétfő 20:19

A legújabb hír az omikron-variánsról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója azt mondta: vége a járványnak ezzel a vírusváltozattal. Ezt jó lenne hinni, hiszen szerinte tavasszal Európában az emberek 60 százaléka megfertőződik, ezt követően lesz egy nyugodt nyarunk, és hogy ősszel mi lesz, azt nem tudjuk – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. A WHO európai igazgatója szerint elképzelhető, hogy kisebb járványokban marad velünk a koronavírus.

Szlávik János a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy az omikronnal kapcsolatban több jó hír is van, hiszen az oltottaknál valóban enyhe tünetek jelentkeznek, és 6-7 nap alatt fel is gyógyulnak a fertőzésből. Az oltatlanoknál azonban ez a vírusvariáns is tud súlyos tüdőgyulladást okozni – tette hozzá a szakember. Elmondta, hogy az omikron-vírusváltozatnál rengeteg új tünet van, ilyen a tüsszögés, az izomfájdalom, a fejfájás, a derék- vagy hátfájdalom, de ritka a szag- és ízérzés elvesztése.

Olyan sok mutáció van rajta, hogy várható volt, hogy a klinikai lefolyásban is fog különbözni, és különbözik, hála istennek, a jobbik oldalon

– fogalmazott Szlávik János. Megfigyelhető, hogy ez a mutáció a gyerekeknél gyakoribb, nem súlyosabb, de jobban terjed a tüskemutációk miatt – magyarázta.

A szakember azt javasolta: ha valaki megbetegszik, de már háromszor beoltották, maradjon otthon. Javasolta, hogy a beteg ebben az esetben igyon sok folyadékot, szedjen aszpirint vagy más lázcsillapítót, valamint a szokásos immunerősítőket, cinket, szelént, D-vitamint, C-vitamint, köhögéscsillapítót, köptetőt. Ha akár 4–5 napig nem megy le a beteg láza, sokat köhög, fullad, elkékül a szája, zavarttá válik, és nincs vizelete, mindenképpen keresse fel az orvost.

Úgy gondolom, egyelőre három oltással mindenki meg tudja védeni magát

– jelentette ki Szlávik János. Hozzátette: a napokban jött ki egy ajánlás a negyedik oltásról, amely bizonyos csoportoknak kifejezetten ajánlja az újabb emlékeztető oltás felvételét. A szakember elmondta, hogy szerinte „nem az lesz a megoldás, ha az emberiség négyhavonta újraoltogatja magát”.

Azt gondolom, az lesz a megoldás, hogy lesznek új oltások. Olyanok is, amelyek valamennyi változat ellen hatékonyak, és akkor az egy csapásra megszünteti a járványt, illetve talán lesznek majd olyan tabletták, amikkel jól lehet gyógyítani a betegséget

– mondta Szlávik János. Szerinte márciusban kerül forgalomba az első olyan új generációs oltás, amely már az omikron ellen is hatékony. Ebben az évben ez be fog érni Európában és a fejlettebb országokban – mondta. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy vannak olyan országok, ahol az embereknek csupán néhány százaléka van beoltva, ahol a vírus tovább tud mutálódni, szóval „nem lehet hátradőlni”.

Ahogyan arról korábban az Index is beszámolt, a járvány továbbra sem hagy alább Magyarországon. A hétfőn közölt hétvégi összesített adatok szerint 39 928 új koronavírusos megbetegedést igazoltak, meghalt 122 beteg. Kórházban 2921 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 6 342 496 embert oltottak be, közülük 6 080 592-en már a második oltást is megkapták, míg 3 554 502 fő a harmadik vakcinát is felvette.

(Borítókép: Szlávik János 2020. február 4-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok