Index Vakbarát Hírportál

Három minisztériumban volt házkutatás a Schadl-nyomozás miatt

2022. január 31., hétfő 18:54 | aznap frissítve

A Központi Nyomozó Főügyészség november 25-én összehangolt akcióval három különböző helyszínen tartott házkutatást.

A hatóság emberei a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is iratokat kerestek azokról a pályázatokról, amelyekről Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára telefonon beszéltek egymással – írja az RTL.hu.

A portál az anyagok alapján arról számol be, hogy az ügyészek a Miniszterelnökség Bihari János utcai épületét látogatták meg elsőként, ahol a Paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János hivatala található. Az ügyészek a Schadl György cégével (Aqua Energy Solution Zrt.) kapcsolatos iratokat, illetve a csökkentett szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos pályázatokat kértek.

Völner június elején egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta Schadlnak, hogy átbeszélték a miniszterrel a pályázati lehetőségeket, és Süli János „szeretettel várja ezt a dolgot”.

A Miniszterelnökség munkatársai nem találtak erre vonatkozó iratokat, Süli János naptárában sem volt nyoma ezzel kapcsolatos találkozónak, és Kovács Pál államtitkár naptárában sem találtak semmit. Holott az RTL.hu által megismert nyomozati iratok szerint Schadl György május elején Kovács Pál államtitkárral is beszélt telefonon, és személyes találkozóról is egyeztettek. A kihallgatásán Schadl György azt mondta, hogy a vízzel működő motor prototípusát bemutatták Kovács Pálnak és az ITM egyik államtitkárának, Steiner Attilának is.

Az ügyészek végül egy támogatási listát vittek el a minisztériumból. A házkutatás vége előtt tíz perccel megjelent Süli János tárca nélküli miniszter is, akivel ismertették a házkutatás okát.

Völner Pál a lehallgatott beszélgetésekben arról is beszélt, hogy Steiner Attilánál, az ITM körfogásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkáránál is érdeklődött pályázati lehetőségekről a vízzel működő motorhoz. Az ügyészek az ő államtitkárságán is jártak, ahol a pályázati felhívások és a támogatott pályázatok listáját adták át nekik. Schadl cégére külön is rákerestek, de nem találtak semmit.

Az Emmibe azért mentek a nyomozó ügyészek aznap, mert Schadl többször kért segítséget Völnertől egy oktatási központ engedélyei miatt is.

Az ügyről több iratot is találtak, ezeket Maruzsa Zoltán államtitkár át is adta nekik. A portál szerint az iratokból nem derül ki, hogy a házkutatások során a minisztériumokban mennyit tudhattak meg az akció érintettjeiről. Orbán Viktor a Kormányinfón azt állította, hogy aznap értesült először a Völner Pál ellen folyó eljárásról, amikor az ügyészség kikérte a mentelmi jogát.

(via 24.hu)

(Borítókép: Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő 2021. december 1-jén. Fotó: Kovács Attila)

Rovatok