Index Vakbarát Hírportál

Húsz új helikoptert állít hadrendbe a Honvédség

2022. február 1., kedd 08:21

Kedden hadrendbe állnak a Magyar Honvédség szolnoki bázisán azok az Airbus H145M nevű, többcélú könnyűhelikopterek, amelyeket a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében szereztek be.

A gépekre az állományt kiképezték, a fegyverzeti és elektronikai rendszerek integrációja, beállítása megtörtént – közölte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. Hangsúlyozta, hogy a H145M-ek fejlesztése a jövőben folytatódik majd, többek közt egy izraeli eredetű irányított páncéltörő rakétafegyverzet, a Spike integrációja is folyamatban van már. 

További fegyverrendszereket is figyelemmel kísérünk, illetve olyan technológiákat, amelyek jelentősen kibővítik a H145M könnyűhelikoptereink felderítő, csapásmérő és túlélő képességét. A helikoptercsaládhoz drónokat, pilóta nélküli gépeket tervezünk integrálni, amelynek a vezérgépei lennének a most hadrendbe állított helikopterek

– vázolta fel a kormánybiztos, hozzátéve: az ember vezette gépek így gyakorlatilag „drónfalkákat” tudnak majd az ellenség ellen vezényelni biztonságos távolból.

Maróth Gáspár elmondta, a gépek a nemzetközi gyakorlatokon már bizonyítottak, és a magyar katonák részéről is pozitív visszajelzéseket kaptak eddig. Épp ezért felmerült, hogy a gépeket már a Takuba művelet részeként Maliba küldendő magyar kontingensnél is bevethetik. 

A kormánybiztos arról is beszámolt, hogy a most hadrendbe álló helikopterek mellett folyamatban van 16 másik, H225M-es helikopter gyártása is. Ezek nagyobb gépek, amelyek közepes szállítási feladatokra és különleges műveleti bevetésekre szolgálnak.

A honvédelem tekintetében fontos hír az is, hogy Magyarország is katonai segítséget ajánlott a NATO-nak az ukrán–orosz konfliktus rendezéséhez. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ugyanakkor egy interjúban leszögezte: Magyarországot nem fenyegeti háborús veszély és a NATO-katonák nem fognak jönni az országba.

(via Magyar Nemzet)

Rovatok