Index Vakbarát Hírportál

Teret neveztek el a II. kerületben Solt Ottiliáról

2022. február 1., kedd 18:54

A 25 évvel ezelőtt elhunyt liberális politikus után mostantól Solt Ottilia nevét viseli a Harcsa utca és a Frankel Leó út kereszteződésénél található tér a II. kerületben.

Tavaly áprilisban jelentette be Őrsi Gergely polgármester, hogy négy, addig névtelen közterületet fognak elnevezni Szabó Magdáról, Psota Irénről, Komlós Juciról és Solt Ottiliáról.

A Solt Ottilia tér utcanévtábláit kedd délután avatták fel.

Solt Ottilia az 1970-es években szociológusként a magyarországi társadalom legszegényebb rétegeinek életkörülményeit kezdte vizsgálni. Ennek nyomán 1979-ben létrehozta a Szegényeket Támogató Alapot (SZETA). Ugyanebben az időben kezdte szerkeszteni a Beszélő című illegális ellenzéki lapot.

1985-ben részt vett a 45 ellenzéki értelmiségi részvételével megtartott illegális monori találkozón. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának ügyvivője lett, majd alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ). 1990 és 1994 között országgyűlési képviselő volt, majd főiskolai tanárként leendő szociális munkások képzésével foglalkozott.

1993 elejére teljesen eltávolodott az SZDSZ fő irányvonalától, és eldöntötte, hogy nem indul újra a képviselői tisztségért. 1997. február 1-jén halt meg.

Rovatok