Index Vakbarát Hírportál

Itt az áttörés, már a keleti vakcinával oltottak is könnyebben utazhatnak

2022. február 2., szerda 10:27 | két éve frissítve

„A rendszert tesztelték, már most is zöld lámpa világít az ellenőrző applikációkban azoknak, akiknek nemrég a két keleti oltás miatt még pirosan villogott" – erről Ujhelyi István beszélt az Indexnek nem sokkal azután, hogy mai sajtótájékoztatóján bejelentette: a Sinopharm- és a Szputnyik V vakcinával oltott állampolgárok utazási nehézségei elhárultak.

Az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik, emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, azok teljes jogú tulajdonosai lesznek az egységes, uniós Covid-igazolványnak

– jelentette be Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turizmusbizottságának alelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP EP-képviselője közölte: mindez azután nyert megerősítést, hogy hivatalos jogértelmezést kért az Európai Bizottságtól a hatályos szabályokat illetően, aminek eredményeként előbb írásban, majd egy keddi egyeztetésen személyesen is tájékoztatást kapott a keleti oltások elfogadásáról Didier Reynders igazságügyi biztostól.

Frissítés: a rendszert tesztelték, már most zöld a lámpa

Cikkünk megjelenése után több olvasó is levelet írt szerkesztőségünknek azzal kapcsolatban, hogy a változások már most érvényesek-e, vagy esetleg a rendszernek még van pár nap átfutási ideje.

Ujhelyi István lapunk megkeresésére elmondta: a rendszert tesztelték, már most is zöld lámpa világít az ellenőrző applikációkban azoknak, akiknek nemrég a két keleti oltás miatt még pirosan villogott.

Rengeteg kérdést kaptunk mi is a témában, ez is azt jelzi, hogy ez egy sokakat érintő változás. Eleinte jogszabály-módosítással próbálkoztam, de erre nem igazán voltak nyitottak, ez ugyanis a 450 milliós unióban egyedül a 2 millió keleti vakcinával oltott magyarnak lett volna érdeke. Végül úgy oldottuk meg, hogy a végrehajtási határozatba tettünk egy jogszabály-értelmezést, miszerint ha valakinek az utolsó oltása az unió által is elfogadott vakcina, akkor szabadon utazhat

– mondta az Indexnek az MSZP EP-képviselője. Hozzátette: természetesen egyes tagállamok sajátos járványügyi helyzetben továbbra is kérhetnek a beutazóktól tesztet, de ha azt nem írják elő, és elég az oltás, akkor már a keleti vakcinával oltottakat sem érheti diszkrimináció.

Ujhelyi felidézte, hogy korábban a kormány is azt állította, hogy lobbizik ez ügyben, mégsem történt előrelépés. Emiatt az elmúlt évben sok százezer magyar kénytelen volt költséges teszteket elvégeztetni, az EU ugyanis nem fogadta el a Szputnyik V és a Sinopharm-vakcinát.

A szocialista EP-képviselő elmondta azt is, hogy az aktualizált rendszerben a két oltással rendelkező személyek uniós Covid-igazolványa 270 napig érvényes, a harmadik oltást felvett európaiak igazolványa jelen állás szerint korlátlan ideig használható.

Az EU intézményei ezzel csak a határátlépést, a beutazást tették korlátozásmentessé, az adott tagállamok határain belül érvényes egyedi korlátozásokról (étterem, tömegközlekedés, szociális terek használata) mindig tájékozódni kell, ezek ugyanis az adott országok hatáskörébe tartoznak, és eltérhetnek egymástól

– hívta fel a figyelmet Ujhelyi.

(Borítókép: Fertőtleníti a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcina fioláját egy asszisztens 2022. december 7-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok