Index Vakbarát Hírportál

Megpróbált megerőszakolni egy nőt Budapesten, hat és fél év börtönre ítélték

2022. február 2., szerda 06:26

Nem jogerősen hat és fél év börtönre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden egy szomáliai férfit, aki 2020-ban Budapesten megpróbált megerőszakolni egy fiatal nőt, de ebben egy járókelő megakadályozta.

A vádlottat szexuális erőszak kísérletében, kifosztásban és két rendbeli súlyos testi sértésben találták bűnösnek – írta közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A férfi 2020. január 21-én éjjel udvarolni kezdett egy nőnek egy VII. kerületi szórakozóhelyen, majd felajánlotta neki, hogy hazakíséri. Az úton azonban a szomáliai férfi megpróbálta megerőszakolni a nőt, de ezt megzavarta egy járókelő. A szomáliai férfi – aki előzőleg marihuánát is fogyasztott – bántalmazta a nő védelmére kelő férfit is, majd elvette a nő telefonját, és elmenekült a helyszínről.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét és részbeni beismerését, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazatot, továbbá azt, hogy a férfi a cselekményt egy ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Az esetről korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyebek mellett azt közölte, hogy a terhelt egy oltalmazotti státuszban Magyarországon élő, 30 éves szomáliai férfi – számolt be az MTI.

Ebben a cikkben a szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok