Index Vakbarát Hírportál

Több mint 260 párt indulhat a választáson

2022. február 3., csütörtök 07:12 | aznap frissítve

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartásában 267 jogerősen bejegyzett párt szerepel, amely akár indulhat is az április 3-án esedékes országgyűlési választáson. 2021-ben 58, míg idén öt pártot jegyeztek be eddig jogerősen.

A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint mindeddig 36 pártot vettek nyilvántartásba az országgyűlési választásokra. A kormánypártokon és a hat pártból álló ellenzéki összefogáson kívül még 28 kisebb párt jelezte indulási szándékát, ez a szám pedig tovább nőhet a következő napokban.

A bíróságokon 172 pártot jegyeztek be 2018 óta, közülük 34-et töröltek az OBH nyilvántartása szerint.

A 2018-as országgyűlési választás előtti évben 70 pártot alapítottak, a 2014–2018 közötti időszakban 116-ot, a 2010-es és 2014-es választás között pedig 51-et.

Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás. Azért is jelentős, mert a pártként bejegyzett társadalmi szervezetek a továbbiakban csak akkor működhetnek pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára, a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával, megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet – ismertette az MTI.

Rovatok