Index Vakbarát Hírportál

Jönnek a megemelt bérek az egészségügyben

2022. február 4., péntek 18:07

A béremelési programok keretében az aktuális emelés után az egészségügyi szakdolgozók bére az év elejétől 21 százalékkal, az orvosoké pedig átlagosan 28,5 százalékkal emelkedett – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Az Emmi MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a béremelés 85 ezer szakdolgozót és több mint 18 ezer orvost érint, az idei egészségügyi béremelésekre pedig összesen 257 milliárd forintot fordít a kormány.

Az idén februártól béremelésben részesített 85 ezer egészségügyi dolgozó közé tartoznak többek között azok, akik

Példaként említették, hogy míg 2010-ben például egy négy-hat éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű ápoló átlagkeresete nem érte el a 160 ezer forintot, 2022-ben ez bruttó 517 ezer forint. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű ápoló átlagkeresete 2010-ben alig volt több mint 170 ezer forint, 2022-ben viszont már bruttó 575 ezer forint.

Egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F2 fizetési fokozatba besorolt diplomás ápoló átlagkeresete 2010-ben kevesebb volt, mint 200 ezer forint, míg 2022-ben bruttó 649 ezer forint. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű, F7 fizetési fokozatba besorolt diplomás ápoló átlagkeresete 2010-ben alig volt több mint 220 ezer forint, 2022-ben viszont az átlagkeresete bruttó 690 ezer forint.

Arról is beszámolt az EMMI az MTI szerint, hogy folytatódik az orvosi béremelési program is.

Amíg 2010-ben egy kezdő orvos bruttó alapbére 129 500 forint volt, addig 2022. januártól ez bruttó 619 ezer forintra nőtt. Egy 20 éves jogviszonnyal rendelkező orvos bruttó alapbére 2010-ben 165 800 forint volt, 2022 januárjától viszont már 1 millió 342 ezer forint.

Idén január 1-jétől emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban elérhető orvosi bértámogatás összege is: az emelkedés mértéke a praxisközösségek kategóriáiban 2020-hoz képest meghaladja a 40 százalékot, amely a bért terhelő közterheket is tartalmazza.

Az egészségügyi béremelés kiterjedt a háziorvosokra is. A finanszírozási rendeletben szereplő orvosi bértámogatás teljes összege akkor illeti meg az érintett háziorvosi és fogorvosi szolgáltatókat, ha az orvost heti 40 órában foglalkoztatják, és a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal – emelte ki a minisztérium.

2022. január 1-jétől a háziorvosi és fogorvosi praxisokban a szakdolgozók bére is emelkedik. A szakdolgozók bérfejlesztésben részesülnek, és az ehhez szükséges fedezettel a praxisok finanszírozása is emelkedik.

Egészségügyi béremelés egy másik szemszögből

Orbán Viktor miniszterelnök még tavaly október elején, az egyik szokásos péntek reggeli, közrádiónak adott interjújában jelentette be, hogy az év elejétől átfogó bérrendezési program várható a közszférában. A kormányzati ígéretek között akkor elhangzott, hogy január 1-jétől 21 százalékos fizetésemelésre számíthatnak a több mint százezres hazai tábort alkotó egészségügyi szakdolgozók is.

Az Index az év elején részletesen foglalkozott az egészségügyi szakdolgozók legutóbbi, januártól esedékes béremelésével. Ekkor a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) vezetősége az alábbi aktuális (már emelt) egészségügyi szakdolgozói bérekről tájékoztatta az Indexet:

A szakmai érdekképviseletek szerint az idén januártól történt béremelés várhatóan nem változtat érdemben az egészségügyi szakdolgozók helyzetén, akik még mindig kénytelenek rengeteget túlórázni, hogy tisztességesen megélhessenek.

Balogh Zoltán, a MESZK elnöke többek között arról beszélt az Indexnek, hogy a napokban megérkező béremelés továbbra sem szünteti meg a rendszeren belül nem kevés feszültséget generáló jelentős bérszakadékot az orvosi és a szakdolgozói bér között. Mindez pedig továbbra sem különösebben erősíti a dolgozói összetartást a munkahelyeken, ami a betegellátás szempontjából szintén az elengedhetetlen alapfeltételek egyike.

(Borítókép:  Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok