Index Vakbarát Hírportál

Több százezres karácsonyi ajándékokat kaptak a magyar papok a kormánytól

2022. február 7., hétfő 12:33

Több százezres jövedelemkiegészítést kaptak karácsonykor a magyar papok az államtól.

A Szemlélek portál szerint jövedelemkiegészítés elnevezéssel kapott több százezres összeget 2021 decemberében a Magyar Katolikus Egyház némely dolgozója. A portálnak több katolikus pap is megerősítette, hogy karácsonykor olyan pénzösszeg érkezett a számlájára, ami máskor nem szokott nekik járni.

Úgy tudni, hogy a Tiszántúlon háromszázezer forintot kaptak a papok a püspökségtől, a Dunántúlon pedig két lelkipásztor számolt be arról, hogy ötszázezer forintot kaptak személyi kifizetésként, de nem tartották meg az összeget, hanem egyből utalták is tovább a plébánia számára.

A legnagyobb összeget az ország középső régiójában kapta egy pap, az ő számlájára 910 ezer forint érkezett.

Mindeközben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya a Szemlélek megkeresésére azt nyilatkozta: nincs tudomásuk arról, hogy „a Magyar Katolikus Egyház papjai egységesen határozott összegű jövedelempótlékot kapnának”.

Azt viszont elismerték, hogy „gyűjtőfogalommal egyházi személyek (azaz különböző hitéleti területen dolgozó munkatársak, köztük valóban a lelkipásztorkodásban lévő papok is) ebben az időszakban kapják meg azt az úgynevezett kiegészítő jövedelempótlékot, amelynek összege egyházmegyénként, kis- és nagyobb településenként, valamint feladatkörönként is eltérő lehet, és amely a havi jövedelmet hivatott kiegészíteni” – mondták, hozzátéve, hogy ezt most utólag, több hónapra visszamenőlegesen egy összegben fizették ki.

Arra viszont így sem válaszoltak, hogy pontosan milyen forrásokból fizették ki az egyházi dolgozóknak az említett jövedelempótlékot. A Miniszterelnökség mindeközben tagadta, hogy a magyar egyházak lelkipásztorai karácsonyi jövedelempótlékot kaptak volna. 

Az egyik pap viszont arról számolt be, hogy a fizetés mellé indoklást is kaptak: 

A jövedelempótlék a Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia között létrejött megállapodás alapján a hitéleti szolgálatot ellátó egyházi személyek jövedelmének kiegészítésére szolgál. 

Korábban ezt úgy kommunikálták, hogy a járvány idején tanúsított helytállásunk miatt kapunk pluszpénzt az államtól – mondta egymástól és a fenti indoklástól függetlenül több különböző egyházmegyében szolgáló lelkipásztor. Egyikük elmondta, hogy bár őt nem befolyásolja tevékenységében és gondolkodásában az érkezett juttatás, nem tartja szerencsésnek, hogy pár hónappal a választás előtt került erre sor, mert szerinte ezt nehéz nem egyfajta júdáspénznek tekinteni. Hozzátette: szerinte az egészségügyben például sokkal jobb helye lett volna ennek a támogatásnak.

A kifizetés egyébként kapcsolatban lehet egy, a Magyar Közlönyben 2020. december 20-án megjelent kormányrendelettel is, amely a költségvetési szervek és a bevett egyházak, valamint a belső egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak kompenzációjáról rendelkezik. E rendeletben viszont azt írták, kompenzációra az érintettek nem a járványban tanúsított helytállásuk, hanem a 2011–2012. évi adó- és járulékváltozások ellentételezése miatt lehetnek jogosultak. 

(Szemlélek.hu)

Rovatok