Index Vakbarát Hírportál

Megvakította volt barátnőjét, hajtóvadászatot indított a rendőrség

2022. február 8., kedd 20:04

A férfi éveken át terrorban tartotta a 22 éves nőt, volt, hogy késsel fenyegette és elrabolta. Emiatt kedden a bíróságon kellett volna megjelennie, de ekkor már szökésben volt.

A nyomozók szerint Gy. Attila 2022. február 5-én este Kemecsén olyan súlyosan bántalmazta volt barátnőjét, hogy a 22 éves nő maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett, mindkét szemére megvakult. A férfi azóta is szökésben van, elfogatóparancsot adtak ki ellene – közölte a rendőrség

Az áldozat testvére az RTL Híradónak azt mondta, a húga két évig élt együtt a férfival, aki ez idő alatt folyamatosan bántalmazta őt. A férfi többször is megfenyegette a nőt, hogy ha szakít vele, akkor az áldozat testvérét és annak családját is bántalmazni fogja. 

A nő testvére azt nyilatkozta: amikor szombaton rátaláltak, a húga egyik szeme hiányzott, a másik pedig súlyosan megsérült. Azonnal bevitték az orvosi ügyeletre, onnan pedig a nyíregyházi kórházba szállították, de a látását már nem tudták megmenteni, teljesen megvakult. 

A nő testvére azt mondta, a húgát a férfi brutálisan megverte, amitől a nő elvesztette az eszméletét, a férfi ekkor kinyomta az egyik szemét. Amikor az áldozat magához tért, további ütlegelés és fojtogatás után a férfi a másik szemét is kinyomta.

A kegyetlen támadás nem volt előzmény nélküli. Az atv.hu információi szerint a férfi két éve késsel megfenyegette és elrabolta volt párját, ami miatt eljárás indult ellene. A tárgyalást kedd délelőttre tűzték ki, de a szökésben lévő Gy. Attila nem jelent meg a tárgyalóteremben.

2020-ban azzal az ürüggyel, hogy egy korábbi adósságát megadja, a kemecsei temetőhöz csalta a nőt, aki óvatosságból az egyik testvérével ment oda, és öten indultak el autóval. Miután Nyíregyházára értek, és a lány testvérét kirakták a vasútállomáson, a kocsiban kést vett elő, és kényszerítette a nőt, hogy menjen vele Hencidára.

Az előkészítő ülésen az ügyész 5 év fegyházban letöltendő szabadságvesztést kért a férfira. Mivel az idézés ellenére nem jelent meg, és erőszakos bűncselekmények miatt már kétszer elítélték, csak ezért az ügyért 7 év 6 hónap fegyház vár rá, és még feltételesen sem szabadulhat.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

Rovatok