Index Vakbarát Hírportál

Az ügyészség szerint más kormánytag nem érintett a Völner–Schadl-ügyben

2022. február 9., szerda 15:50

Nincsenek bűncselekmény gyanúját keltő adatok arról, hogy az Igazságügyi Minisztérium már meggyanúsított államtitkárán kívül más kormánytag érintett lenne a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét érintő korrupciós ügyben – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Hozzátették: ezek alapján minden alapot nélkülöz Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt erről szóló állítása, amelyet a politikus vasárnap osztott meg közösségi oldalán.

 A hódmezővásárhelyi polgármester bejegyzésében akkor azt írta:

A képen a kormánytagok láthatók, kiegészülve a köztársaságielnök-jelölttel. Egyikükről ügyészségi dokumentumokból tudjuk, hogy külföldön rendszeresen kenőpénzt vett át a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar azóta előzetes letartóztatásban lévő elnökétől, Schadl Györgytől.

Márki-Zay Péter posztjában arról is írt, hogy ez a politikus az úgynevezett Gazda, aki egy miniszter vagy a korábban lemondott Völner Pál miniszterhelyettesnél is nagyobb befolyással bíró személy.

Az ügyészség közleményében leszögezi: a sajtóban és a közösségi médiában megjelent találgatásokkal ellentétben a nyomozati iratban szereplő adat szerint Gazdámnak az ügy két, letartóztatásban lévő gyanúsítottja hívta egymást.

Rovatok