Index Vakbarát Hírportál

Lázár János: Gyurcsány Ferenc a magyar politika PCR-tesztje

2022. február 10., csütörtök 21:00 | aznap frissítve

Lázár János ma este a Facebook-oldaláról indította el saját kampányát egy élő videós bejelentkezésben. A fideszes politikus pályafutása legnehezebb csatájának nevezte a mostanit, amelyben Márki-Zay Pétert kellene legyőznie.

A hódmezővásárhelyi–makói térség országgyűlési képviselője egy vallomással indított: nem ő volt, és nem ő lesz a magyar történelem „legcukibb” képviselője. Lázár János felidézte a múltat, amikor – szinte napra pontosan – húsz évvel ezelőtt őt ajánlotta a körzet lakóinak bizalmába Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori elnöke. „Néha bizony hegyeseket mondok, bár ez még mindig jobb, mint ha hegyeseket köpnék a maszkomba, ahogy ma divat. Az elmúlt húsz évben volt, hogy rosszul fogalmaztam. Tanultam belőle. A tetszésnél nekem fontosabb, hogy hasznára tudjak lenni az itt élőknek – indította beszédét Lázár János.

Biztos jó lehet megváltónak, lájkbajnoknak és üstökösnek lenni, de én nem erre gyúrtam sosem

– jegyezte meg a kormánypárti politikus, aki szerint egy gyakorlatias és szívós érdekérvényesítőre, egy jégtörőre mindig szükség van. Ezért sem volt számára kérdés, hogy tovább dolgozzon, így hatodjára indul a választáson, hogy képviselhesse Csongrád-Csanád lakosságát az Országgyűlésben. Lázár szombattól az utcákat járja, és a választókerület minden településére elmegy. 

Egy hatalmas, külföldről is támogatott gépezet elbizonytalanít nagyon sok embert. Ebben a kemény küzdelemben mindannyiunk szívére, eszére, lábára és kezére szükség lesz. Szükség lesz a harciasságra, és a hitünkre és béketűrésre is, ha provokálnak. Magyarországnak szüksége van ránk, a jobboldalra, azért, hogy előre menjünk, ne pedig hátra

– mondta Lázár, akinek azért fontos a „mezei képviselőség”, hogy szülőföldje 19 közösségéért dolgozhasson. „A politikusoknak keresniük kellene a terepmunka lehetőségét, főleg a vidéki Magyarországon. (…) A vidéken élők vannak többségben, mégis az övék a legnagyobb kisebbség Magyarországon. A baloldal messiásának ideje volna megértenie, hogy a vidék nem dobbantó – üzente ellenfelének a fideszes politikus, aki szerint ezt a várost működtetni kell, az utakat felújítani, a közétkeztetést biztosítani, könyvtárat építeni és gimnáziumot felújítani. „Márki úrnak meg kellene tanulnia, hogy itt emberek élnek, és nem aktivisták. Mi mindig képesek voltunk jobban szeretni a várost, mint utálni egymást – állapította meg a kormánypárti politikus, aki szerint az „önjelölt megváltó” 2018-ban felrúgta ezt a hagyományt, és szándékosan megosztotta a közösséget. „Ez a város korábban még ellenzékből is tudott fejlődni. Most is tudna, ha a város polgármestere kicsit is konyítana a dolgához. 

Márki-Zay csak fölfelé, Hódmezővásárhely csak lefelé, ez az elmúlt három év bizonyítványa. 

Ezt tette velünk a szájhős, szélhámos és megosztó politika, amit a messiás most az egész magyar világra rá akar szabadítani. (…) Nem elég vidéki származásúnak lenni, vidékpártinak is kell maradni. Nekem ez a vidék nemcsak rajtvonal, hanem a cél” – osztotta meg politikai krédóját Lázár.

Vajon ki az igazi jobboldali?

Lázár János szerint elég a kérdés tisztázásához a politika öt alapelemét megvizsgálni. 

A képviselő megítélése szerint a magyar politika PCR-tesztje Gyurcsány Ferenc. Ellene küzd egy politikus, vagy vele és érte? „Aki mindenre balliberális választ ad, de közben jobboldalinak vallja magát, az szélhámos. Az ilyen nem jobb, mint egy unokázós csaló.” 

Miért is fontos győzni? 

Az eredmények és a veszélyek miatt is fontos lesz a diadal Lázár János szerint. „Be kell fejezni, amit közösen elkezdtünk. A gyurcsányista baloldal a vidéket nem lehetőségnek, hanem tehernek tartja, megtakarítható büdzsésornak a költségvetésben.” Gyurcsányék szerint vidéken túl sok hagyomány, túl sok az identitás és a merő kuruckodás.

Ez a magyar ellenzék gondolkodása, és ez nem valami utópia, hanem a tapasztalat. 2010 előtt nálunk sem új villamos épült, hanem vasútvonalakat zártak be. (…) 2010 előtt iskolák bezárása ellen kellett tiltakoznunk, gazdaellenes politika volt, amit most Márki úr földadója visz tovább. (…) A falvaink elnéptelenedése felgyorsul, amikor baloldali-liberális hatalom van kormányon

– állapította meg Lázár, aki szerint a Fidesz nem felszámolni, hanem felzárkóztatni akarja a magyar vidéki kultúrát, mert az tartópillére a gazdaságnak. 

A vidék a magyar növekedés valós tartaléka. „Ziccer, ami nincs kihasználva.” Lázár szerint változtatni kell a fejlesztési pénzek elosztásán. „Indítsunk a következő 10 évben egy 9000 milliárd forintos vidékfejlesztési programot. Ez háromszorosa annak, mint amennyit eddig a vidékre költöttünk”

– vázolta fel a terveit a fideszes képviselő, aki úgy tapasztalta, hogy mindenki pesti akart lenni az elmúlt időszakban, ám ezt a folyamatot meg kellene állítani. „A Fideszből nem veszett ki ez a hagyomány.

Magyarország legnagyobb és egyetlen kormányzóképes ereje azt mondja, most a vidék jön. Ez majdnem fekete-fehérré teszi a választást április 3-án. Több pénzt a vidéknek, több pénzt a vidéki embereknek!

– kérte nyomatékosan Lázár, aki szerint ha az ellenzék nyeri a választást, lehet, hogy jobb lesz Budapestnek, de biztosan rosszabb lesz a vidékieknek. „Náluk minden út Rómába, azaz Budapestre vezet, ez nincsen jól. A nemzetgazdaság tartaléka itt, vidéken van. A polgári Magyarországot teremtsük meg itt, vidéken! Tisztességes megélhetést kínáló munkalehetőséget, háziorvosi praxisközösségét, művelődési házakat, könyvtárat, focipályát, útépítést.”

Lázár úgy érzi, van miért harcolniuk, mert van mit veszíteniük és megvédeniük.

„A mi közös eredményeinket az ellenfelek is kénytelenek elismerni. Ez a választás nemcsak Márkiról és Lázárról szól, hanem mindannyiunk jövőjéről is” – zárta kampánynyitóját Lázár János.

(Borítókép: Lázár János 2021. január 18-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok