Index Vakbarát Hírportál

Rendeletben írják elő a sztrájk idején nyújtandó minimumszolgáltatást

2022. február 11., péntek 21:51

Gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, a tanulók pedig nem maradhatnak oktatás-nevelés nélkül – derül ki abból a rendeletből, amely pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága közleményében felidézte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla kimondta: a január 31-én tartott pedagógussztrájk törvényellenes volt.

A kormány álláspontja szerint a szülők és a gyermekek érdekében, az újabb káosz elkerülése céljából és a járványhelyzetre is figyelemmel pontosan szabályozni kell, hogy az esetleges pedagógussztrájk idején a köznevelési intézményeknek milyen minimumszolgáltatást kell nyújtaniuk.

A köznevelési államtitkárság ezzel együtt hangsúlyozta: a kormány és a pedagógus-szakszervezetek között nem a további béremelés szükségességéről van vita, hanem annak időzítéséről.

A pedagógusok március 16-ától újabb, határozatlan ideig tartó munkabeszüntetésre készülnek, amelynek részleteiről ma szerettek volna tárgyalni a szaktárca képviselőivel. A megbeszélés meghiúsult, mivel a szakszervezetek a kormányt képviselő Kisfaludy László irodájáig sem jutottak el, a portánál ugyanis megállították őket.

(Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok