Index Vakbarát Hírportál

Jogállami dzsihádot vívnak Magyarország ellen - évet értékelt Orbán Viktor

A kormányfő beindította a kampányt

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért a kormányfő évértékelő beszéde, köszönjük a figyelmüket!

  • Orbán Viktor ráfordulva a kampányra kiemelte: a választás tétje óriási, a magyarság számára létkérdés, pedig szeretnének egy választást már, ami nem létkérdés. 

    Ez a választás még arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni.

    Tegnap Gyurcsány Ferenc bejelentette, készen állnak a visszatérésre, és ha visszatér, vissza is visz bennünket oda, ahol egyszer már jártunk, és egyetlen porcikánk sem kívánkozik oda – fejtette ki a kormányfő.

    Budapest vezetéséről elmondta: káosz, kosz, hajléktalanok és dugók vannak. Korrupció, inkompetens vezetés, nagyképűség és lustaság, Gyurcsány emberei a kasszában, Bajnai működteti a jutalékos rendszert – jellemezte Karácsony Gergely főpolgármesterségét.

    Napsütésben és jó szelek mellett még a részeg kapitány is elkormányozza a hajót. Szélcsendben az is elég, ha valaki magas, vékony, és szeret sokáig aludni. 

    Orbán Viktor világossá tette: erős és kavargó szélben viszont jó tengerész kell, „barázdált az arcunk, érdes a kézfogásunk, a modorunk sem követi mindig az etikettet, de a hajózás a szenvedélyünk, ismerjük a hullámokat, tiszteljük a tengert, láttunk már óriási viharokat, kormányoztunk hatalmas szélben, és tudjuk, merre akarunk menni”.

    A kormányfő már a sokadik baloldali megváltójelöltet látja, de őt olyan szélhámos televíziós távgyógyítóra emlékezteti, aki gyógyulást ígér, miközben három az egyben kínálja az akciós DVD-t, végül lelép a pénzzel. Orbán Viktor szerint „akármilyen fejlett a klóntechnikájuk”, ha most legyőzik őket, nem tudnak annyi „MiniFerit gyártani”, hogy még egyszer akár csak a sorompóba is lépjenek.

    Hozzátette: Gyuri bácsi ejtőernyőseit lassan a nevükön szólítják, tudják, hogyan kell szétkergetni őket, most viszont a saját táborukkal kell törődniük, mert soha nem voltak olyan erősek és jól szervezettek, mint most.

    Beszéde végén Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy fel kell tűrni az ingujjakat, majd nyergelni és kilovagolni, mert a kampány elkezdődött, a jöttükre pedig jobboldal felől lehet számítani.

  • Mást tekintünk Európa értékes hagyományának, mást gondolunk a nemzetállamok jövőjéről, a globalizációról és a családról, a bináris családképről, más jövőt képzelünk és kívánunk a gyermekeink számára – fejtette ki Orbán Viktor, hogy mi a különbség a nyugati, liberális demokráciákhoz képest. A kormányfő hangsúlyozta: nem fogunk engedni. Az április 3-i gyermekvédelmi népszavazást említve kijelentette: „az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket meg hagyják békén.”

    Orbán Viktor szerint mi másképp éltük meg és értelmezzük a hidegháború végét, „itt van az eb elhantolva”. Arról beszélt, hogy a nyugati országok nem éltek diktatúrában, a szabadságot örökül kapták, mi azonban diktatúrában éltünk, a szabadságért pedig megharcoltunk.

    Azt is mondta, hogy a hidegháborúban az antikommunizmus és a nemzeti eszme nyert, a Nyugat azonban azt gondolja, hogy a liberális demokráciájuk nyert.

    „Soros György őszintén az ő hősük, persze az apró sem jön rosszul nekik” – fogalmazott Orbán Viktor.

    Kifejtette: alkotmányos jogállami rendszerben élünk, a Nyugat számára azonban a jogállam eszköz, amellyel magukhoz hasonlóvá gyúrnának minket. Orbán Viktor szerint szent háborút, jogállami dzsihádot vívnak, de erőt kell mutatni ellenük, „jöjjön hát a reconquista”.

  • A migrációra áttérve Orbán Viktor elmondta: naponta több százan próbálnak Magyarország területére lépni.

    Hunyadi a szultán csapatait állította meg Nándorfehérvárnál, mi Soros György csapatait a déli határon.

    A kormányfő leszögezte: Nándorfehérvár viszont megmutatta, hogy egyetlen diadal nem old meg semmit, ráadásul hátul is lennie kell szemüknek, mert Brüsszel felől sem lehetnek nyugodtak: „harminc ezüstért mindenre kapható júdások”, akik azon dolgoznak, hogy az inváziót, Európa elárasztását fogadtassák el velünk. Ha pedig hagyják, hogy kormányra segítsék a Gyurcsány-show szereplőit, akkor megnyitják a határokat.

  • Orbán Viktor szerint mentőmellény helyett malomkövet kaphatunk a nyakunkba, mert büntetőadót készülnek bevezetni Európában a lakás- és autótulajdonosoknak. 

    Brüsszel terve, ami az energiaárak emelésével akar védekezni a klímarombolás ellen, megbukott. Megbukott, mert tönkreteszi az európai vállalkozásokat és családokat. Zsákutca. Új terv kell.

    A kormányfő úgy látja, beköszöntött a járványok kora, majd sorolta: nekünk volt először operatív törzsünk, elsőként szereztük be a lélegeztetőgépeket, a szükséges vakcinákat, elsők között oltottuk be az emberek több mint felét, és indítottuk újra az országot. Rendbe tették az orvosi béreket, felszámolták a hálapénzt, szétválasztották az állami és magánegészségügyet. Ma már mi gyártjuk, amire szükség lehet, maszkokat, lélegeztetőgépeket, segédeszközöket, de a legnagyobb falat a vakcinagyár, ami év végén állhat munkába.

  • Lesz-e pénz? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Arról beszélt, hogy ha a baloldal kormányoz, akkor munkanélküliség van, megszorítások és IMF-hitel, vagyis nincs pénz, „mindig ez a nóta”. Ezzel szemben most a szegénység mértéke csökken, a középosztály erősödik, vagyis van pénz, és ha folytatni tudják a kormányzást, akkor lesz pénz.

    Azt is ígérte többek között, hogy a vidékfejlesztésre háromszor annyit fognak fordítani, mint eddig, illetve továbbra is védenék a családokat, kiterjesztenék a családtámogatásokat.

    A kormány a 4 stop politikáját folytatta: stop rezsi, stop üzemanyagárak, stop kamat és stop élelmiszerárak. A miniszterelnök kiemelte: 

    további három hónappal meghosszabbítják az üzemanyagok árának befagyasztását.

    „Ilyen 30 éve nem történt Magyarországon” – tette hozzá Orbán Viktor. Azt is mondta, hogy „erre van az előre”.

    Az infláció ügyében van még egy „fekvőrendőr”, Brüsszel. Kiemelte: kiszolgáltatták a pénzügyi spekulánsoknak Európát az energiaárak ügyében. A kormány azt kérte, hogy fenntartható energiának számítson az atomenergia és a földgáz. Ez megtörtént, de Brüsszel lépései elégtelenek és megkésettek voltak, a válságot nem oldják meg.

  • A kormányfő leszögezte, hogy el kell kerülni a háborút Ukrajnában is, ezt nemcsak a humánum, hanem a magyar érdek is mondatja vele. Háború esetén akár milliós nagyságrendben érkeznének menekültek, ami alapjaiban rajzolná át a politikai és gazdasági helyzetet, de háborús végkifejlet esetére is van forgatókönyvük.

    Brüsszel stratégiáját elhibázottnak, az Oroszország elleni szankciókat zsákutcának látja. Szerinte az oroszokkal valódi gazdasági együttműködés nélkül Európa továbbra is vérszegény és sápatag, az együttműködésektől elzárkózni, azokat átengedni a kínaiaknak stratégiai hiba.

    Orbán Viktor belátta, hogy az EU külpolitikai irányát nem tudják megváltoztatni, ezért magyar modellt működtetnek, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal.

    Moszkvában békemisszióra vállalkozott, és „bár nincs atommeghajtású jégtörő hajónk, de van csákányunk”, és néha egy repedés is elég.

    A biztonság nem barátság, hanem erő kérdése.

    A miniszterelnök szerint ebből két dolog következik: az egyik, hogy mindig megfelelő szélességű és mélységű területnek kell lennie Magyarország és Oroszország között. Ez ma Ukrajna, amelynek függetlensége és életképessége közvetlen magyar érdek. Másodszor: Európa katonai ereje legyen legalább összemérhető Oroszországéval, mert amíg ez nincs így, addig az európai népek biztonságáról az amerikaiak és az oroszok fognak dönteni.

    Magyarország támogatja, hogy európai katonai képességeket és közös véderőt alakítsunk ki, ezért belevágtak a hadsereg fejlesztésébe és a hadiipar építésébe.

  • Gyors EU-tagság, kiegyezés Szerbiával, uniós Marshall-terv – sorolja Orbán Viktor, hogy mire lenne szükség a Balkánon, de nem ez történik.

    Nem fogjuk ölbe tett kézzel nézni, hogy a rossz nagyhatalmi politika károkat okozzon a szomszédunkban. Sem Berlin, sem Brüsszel nem csinálhat Balkán-politikát a magyarok ellenében, de még nélkülünk sem.

    A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország érdeke a béke, a gazdasági fejlődés, a térség beemelése az EU kereteibe, szóba sem jöhet szankció, büntetőpolitika, kioktatás vagy más nagyhatalmi arrogancia. Nem a Balkánról, hanem a Balkánnal kell beszélni.

  • Orbán Viktor a gazdaságpolitikáról azt mondta: a Matolcsy–Varga-féle gyógymódot alkalmazták, kockázatot vállaltak, ami nem volt csekély, de 2021-ben 7 százalékkal növekedett a gazdaság. A kormányfő szerint bőven le lett dolgozva a járvány miatti visszaesés. Az államadósságot sikerült 80 százalék alatt tartani, az év végére 77 százalék alá szorítják vissza. Ausztria államadóssága meghaladja Magyarországét.

    A gazdasági intézkedések közül példaként említette, hogy a minimálbér 20 százalékkal nő, a munkát terhelő adók meg 4 százalékkal csökkentek.

    A baloldalról azt mondta, hogy semmit sem szavazott meg: a védekezés alapjául szolgáló koronavírus-törvényt, a hitelmoratóriumot, a minimálbér-emelést és a 25 év alattiak adócsökkentését sem.

    Remélem, hogy a választók a választáson nem szavazzák meg őket

    – jelentette ki Orbán Viktor.

    Kifejtette: a Gyurcsány- és Bajnai-kormány egészen más utat járt be, hátrafelé mentek, fizetőssé tették az egészségügyet, adóemeléseket hajtottak végre. Most önök nyújthatják be a számlát nekik – mondta a kormányfő.

  • Orbán Viktor szerint a 13. havi nyugdíj nemcsak gazdasági fegyvertény, hanem valódi jóvátétel is, mert azt adják vissza, amit a Gyurcsány–Bajnai-kormány elvett.

    Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja.

  • Magyarországra nemcsak a vírus, a baloldal is rátámadt – folytatta Orbán Viktor, hozzátéve: amikor zárni kellett, nyitást követeltek, amikor nyitni kellett, zárást, diktatúrát harsogtak, kamuvideókat, ál- és rémhíreket terjesztettek.

    Ez súlyos felelőtlenség vagy még ennél is több. Ne ódzkodjunk az erős szavaktól: halálos világjárvány idején a családok millióinak félelmét kormánybuktatásra kihasználni minden ítélőszék előtt védhetetlen cselekedet.

    A kormányfő összegezte: 2010 után nem csak az államot szervezték át, új magyar gazdaságot építettek, 2010-ben úgy döntöttek, hogy segély helyett munkát adnak. Tavaly sikerült újabb brutális rekordot dönteniük, az exportteljesítmény 119 milliárd euróra nőtt, lakosságszám tekintetében 95. helyen vagyunk, de exportban a legjobb 40-ben vagyunk, az egy főre jutó export tekintetében 27. helyen állunk.

    A bankoknál 60, a médiában 66, az energiaszektorban 71 százalékról indultak a magyar tulajdoni arány tekintetében, mára mindenhol többségbe került a magyar tulajdon. 

    Felturbózták a magyar tőke külföldi befektetéseit is. Amennyi profitot kivisznek az itt működő vállalatok, annyi profitot kell hazahozniuk a külföldön működő magyar cégeknek is, bár ez még odébb van, de a járvány idején is előre mentek: a Mol terjeszkedik, az OTP ott van az egész Balkánon, magyar vállalat építheti Indonézia útdíjrendszerét, Csehországban az MVM 1,6 millió fogyasztót lát el. Magyar baromfifeldolgozó működik Vietnámban, magyar gyár Oroszországban, magyar tulajdonú távközlési cég Albániában és Montenegróban – sorolta Orbán Viktor.

  • A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra. De mi az előre és a hátra? – tette fel a kérdést. Elmondta, két nehéz évet hagytunk magunk mögött: járvány, népvándorlás, hidegháború hűvös lehelete, energiaválság, a háború nyugtalanító árnyéka. Újra kellett indítani a gazdaságot ebben a környezetben, „ez így együtt még gombócból is sok”. Köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, az oltási akció szervezőinek, az Operatív Törzsnek és Áder Jánosnak is.

    Az elmúlt időszak terhelési próba volt, afféle stresszteszt. A járvány a politikát és a gazdaságot is nyomás alá vette. A magyar állam azonban derekasan állta a sarat, ellenőrzés alatt tartotta a helyzetet, az egészségügy kiemelkedően teljesített. A kormány egységes és higgadt maradt, a 2011-ben bevezetett alkotmányozási rend jól vizsgázott, míg Európában egymás után estek el az államok.

  • Orbán Viktor szerint Horn Gyula forog a sírjában, Medgyessy Péter nem győz félrenézni, az SZDSZ-esek zavartan bámulják a cipőjüket. A miniszterelnök úgy véli, hogy Gyurcsány és Bajnai egy gombaszakértővel kiegészülve készül visszatérni, „ez a baloldal ajánlata az ország számára”. A kormányfő Márki-Zay Péterre utalt mint gombaszakértőre. 

  • „Tavaly ilyenkor a koronavírus-járvány miatt elmaradt a szokásos találkozónk, nagy is a kísértés, hogy átadjuk magunkat a viszontlátás örömének, pedig komoly dolgokról kell ma beszélnünk, ötven nappal vagyunk a választás előtt” – kezdte Orbán Viktor. 

    A kormányfő szerint országértékelőre készülve mindig két dologgal kell tisztában lenni: kik vagyunk mi, és miről akarunk beszélni? Az ő közösségének eddig ez nem okozott problémát.

    Mi, akik ma itt összejöttünk, különböző emberek vagyunk, de egy dolog közös bennünk: magyarok vagyunk, akiknek közös szenvedélye Magyarország.

    Orbán Viktor úgy látja, most váratlanul megtudhatták a baloldaltól, hogy ezt rosszul tudják, „mi valójában gombák vagyunk, akiket sötétben tartanak, és trágyával etetnek” – idézte Márki-Zay Pétert. „Egy keresztrejtvényt sem tudunk megfejteni, és a baloldal szerint reggel tízkor részegek vagyunk, és agymosottak is” – folytatta, hozzátéve: azt is megtudhatták az ellenzék miniszterelnök-jelöltjétől, hogy a Fideszben vannak zsidók is, bár kevesen, melegek viszont bőven.

    Orbán Viktor eltöprengett ezeken a szavakon, és arra jutott, hogy a gomba stimmelhet, mert „ennyi zagyvaságot csak akkor hord össze az ember, ha begombázott”. Kifejtette: az is lehet, hogy ez egy stratégia, egy új politikai stratégia vérig sérteni az embereket, gúnyolódni a fogyatékkal élőkön, belegyalogolni a vidékiekbe.

    Az ember nem hisz a fülének, ha stratégia, akkor világszabadalom. Akárhogy is, kínos, nem kicsit, nagyon. Még nekünk is az, mert a baloldal bár olyan, amilyen, mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.

  • Perceken belül kezdődik az évértékelő, a miniszterelnök megérkezett a Várkert Bazárba.

  • A Beatrice frontembere, a Kossuth-díjas Nagy Feró is megérkezett.

  • Folyamatosan érkeznek a vendégek a Várkert Bazárhoz, köztük van Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak az elnöke is. 

  • „1999 óta ki nem hagynám!” – írta ki Rákay Philip a közösségi oldalára szombat reggel. Az Index helyszíni tudósítója már látta is megérkezni, sőt, a Várkert Bazárból is posztolt egy közös fotót Fábry Sándorral. Nemrégiben az Index interjút is készített Rákayval.

  • A miniszterelnök évértékelője egybeesik a kampányidőszak hivatalos kezdetével. Elindult a választási induláshoz szükséges támogatói aláírások gyűjtése, számos kormánypárti és ellenzéki jelölt is már az első nap összegyűjtötte a szükséges számú ajánlásokat.

  • Orbán Viktor 23 évvel ezelőtt, 1999. február 4-én tartotta első országértékelő/évértékelő beszédét. Az Egyesült Államokból átvett műfaj hagyománnyá vált, 2002 után ellenzékből, illetve a 2010-es kormányváltás után ismét miniszterelnökként minden évben – kivéve 2021-ben a járványhelyzet miatt – megtartotta évértékelőjét.

    Orbán Viktor naptárába a kötcsei piknik és a tusnádfürdői találkozó is beépült. Mindegyiknek hasonló funkciója van, mint az évértékelőnek, ugyanakkor a kötcsei piknik zárt körben ad politikai helyzetértékelést és mutat irányt a fideszes elitnek, míg a tusnádfürdői találkozón, tusványosi beszédében Orbán Viktor a nyilvánosság előtt/számára fogalmaz meg politikai és ideológiai üzeneteket. Leginkább azonban az évértékelőket használja arra, hogy felvázolja politikájának program- és irányadó kereteit. Összefoglalónkban 2010-től idéztük fel Orbán Viktor évértékelőit.

  • Ez itt az Index percről percre közvetítése Orbán Viktor évértékelőjéről, egyben kampányindító beszédéről. A miniszterelnök már délelőtt jelentkezett Facebookon:

Rovatok